Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

meket a vegetáció démonával kapcsolatban kell vizsgálni. Ebben a tekintetben ez a döntő. A vegetáció démonát más összefüggésben, pl. ha a vegetáció téli állapotának kifejezéséről, kinyilvánításáról, megformálásáról van szó, haiáinak, öregnek is nevezik és annak az alakjával személyesítik meg. Ez tehát egyike a legfontosabb tételnek, ha Mannhardt W. koncepcióját vizsgáljuk. Merőben tévedés az, hogy Mannhardt W mindenütt és mindig a fa lelkéről beszél. Bírálói általában csak ezt a kérdést ragadják ki. Valójában egyenként vizsgálja meg mindazokat a szokásokat, amelyekben a fának központi funkciója van és esetenként, egyedenként vonja le a tanulságot. Különösen kiemelkedő szerepet kap a májusja és az ún. Hrntemai. Lássuk közelebbről Mannhardt W. gondolatmenetét a két témakörrel kapcsolatban. Megvizsgálja azokat a szokásokat, amelyekben a májusfának, a zöld ágnak a cselekményt illetően determináló funkciója van. A zöld ág kivágása és az erdőből elvitele különböző szertartásokkal történik, amely már önmagában felkelti a figyelmet. Nemcsak azok a zöld fák, ágak kerülnek a vizsgálódás centrumába, amelyek ténylegesen a májusi szokásokkal; a nőknek ajándékozott májusfákkal állnak kapcsolatban. A májusfa lényeges szerepet kap a nyári, a nyárközépi szokásokban. Azonosítja a nyárral, a nyár géniuszával. Mint fentebb említettem, Mannhardt W. rámutat arra, hogy a nép a vegetációs szellemet általában nem tudja másképpen nevezni, mint magát az évszakokat és annak a nevét adja neki. Bizonyítékul említi az angol Maypolex., amely helyett a Lady of the May szerepel, az elszász Maibaum mellett a Pßngstnkkeinek, a voigdändi Johannesbaum mellett pedig a Johannesnzk nevezett ember is. Véleménye szerint ezek az alakok a fában tevékenykedő szellemet ábrázolják. A fa szelleme azonban kilépett a fából és amellett áll. Mannhardt W. mértéktartó hipotéziseire mutat, hogy pl. a nyárközépi fákkal kapcsolatban kifejezésre juttatja azt, hogy bár világos utalások vannak a napfordulóra, de a fának, mint a nap istennőjének az ábrázolását nem fogadja el. A mitikus megszemélyesítést egy gyakoribb fogalommal, az évvel, az évszakkal, az idővel véli helyettesíteni, mégpedig abban az értelemben, hogy azok testesültek meg a vegetáció alakjában. Mint majd később láthatjuk, az újabb kutatások számos részkérdésben Mannhardt W.-mel azonos eredményre jutottak. A lényeget illetően ma nincs ellentmondás pl. a szláv Laetare-vasárnapi és pünkösdi szokások alapvető funkciójában. Idevonatkozóan valójában ugyanazokkal a megállapításokkal találkozunk, csak időközben számos anyagközlés látott napvilágot és különböző egyedi értelmezések születtek, amelyek természetszerűleg következtek a szokások átalakulásából és az egyedi variánsokból. Az újabb kutatás elfogadja, hogy a zöld ág, ill. fa, amelyet a faluba visznek, a tavasznak, a nyárnak a megszemélyesítője. Mannhardt W. lényegében ugyanezt mondja. A különbség abból adódik, hogy Mannhardt W. a természet megújuló és az emberi sorsra is átható ereje mögött az erőt nyújtó és irányító szellemet, démont is feltételezi. De ő azt nem állítja, mint később von Sydow C. V és mások szemére vetettek, hogy a parasztember a fa, a vegetáció ereje mögött egészen konkrétan a szellem, különösen pedig a fa lelke valamilyen misztikus képét látja. Ilyen megnyilvánulás esetenként természetesen előfordulhat. Mannhardt W. feltételezésében a vegetációs démont illetően egyáltalában nem láthatunk puszta fantáziát. Ha elfogadjuk — s a kutatás ezt mindmáig igazolja —, hogy bizonyos összefüggésben, a néphagyományban a zöld fa, ág vagy más (barka, virág stb.) a termékenységet, a vegetációt szimbolizálja, a vele való cselekedetek, rítusok valamire ható erőt akarnak kifejteni, akkor elvileg Mannhardt W. felfogását is elfogadtuk. Ez esetben a vegetáció démonának feltételezését és létezését sem tudhatjuk indokoltan tagadni, elvetni. Ha azt feltételezzük és igazolni próbáljuk, hogy a nép, a parasztember a termékenység erejét, mint egy absztrakciós fogalmat, amelyet ő vonatkoztatott el és vitt át, sűrített bele egy jelképbe (ág, barka stb.), elhihetőnek tarthatjuk, hogy az emögött álló szellem létezését is feltételezte. Véleményem szerint sokkal komplikáltabb absztrahálást igényel