Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.

fl. Luca-maszf^és a fehér fepíes alakoskodó^ Az év jeles napjainak sorában jelentős helyet foglal el közvetlenül a karácsonyt megelőző időszakban december 13., Luca napja. Az ide tartozó szokások és hiedelmek sokrétűek, s szinte napjainkig megőrződtek a magyar néphagyományban. Számos Luca-napi szokás, hiedelem általánosan az egész magyar nyelvterületen ismeretes. E nappal összefüggésben álló Luca-széke pedig bizonyos jelentésváltozással a köznyelvbe is bekerült. A Luca-nap szokásairól, hiedelmeiről számos kisebbnagyobb közlés, a Luca-székről pedig igen jelentős, gazdag összehasonlító anyagot felölelő tanulmány jelent meg.

9 A Luca-maszkra, a Lucát megjelenítő alakoskodókra azonban aránylag kevés adatunk van. A problémakörrel Dömötör Tekla két könyvében is foglalkozik.

10 Korábban egy kisebb közleményben Luca-asszonyokra vonatkozó recens anyagot közöltem, s utaltam a Luca-napi alakoskodással kapcsolatos problémákra.

11 A Luca-asszonyról, illetőleg a fehér ruhás alakoskodóról egy száz évvel korábbi közleményben olvassuk: „Minthogy Sz. Lucza a jámbor asszonyokat és leányzókat életében olykor meglepte, jóra serkengette, rosszért megfeddette, vagy is közönséges magyarán szólva megmeszelte, megkefélte: régi időtől sok helyen egyik-másik nőszemély Luczának öltözik, hosszú fehér lepedőbe burkolja magát és meszelőt kezébe véve esti órákban a rossz leányok feddésére, megmeszelésére házról házra jár." (Regélő, 1875.) A szokást, a fehér ruhás maszkos alakoskodót Csallóközben és Nyitra környékén a recens néphagyományban megfigyeltem (Csákány, Somorja, Csallóköz-Eperjes, Pográny, Kolon, Gimes, Zsére), s a Luca-asszonyokról fényképfelvételeket készítettem. A maszkot és a szokást az alábbiakban ismertetem. Csákányban (Csallóköz) rendszerint legények, ritkábban leányok is felöltöztek Lucának. A legények fehér női ruhát vettek magukra, leginkább azonban fehér lepedőbe burkolóztak. Két lepedő szükséges a Luca-ruhához. Az egyikből szoknyát készítettek oly módon, hogy a földtől derékmagasságig körülcsavarták magukat s a lepedőt bi^tostűvel a nadrágjukhoz vagy a kabátjukhoz erősítették, esedeg zsineggel a derekukhoz kötötték. A másik lepedőt mint egy köpenyt magukra borították, s elöl a mellüknél összefogták, néhány öltéssel összevarrták vagy más módon megerősítették, hogy le ne essen. E helyett a lepedő helyett gyakran fehér inget húztak magukra, ami a nadrágon kívülre eresztve a szoknyául használt fehér lepedővel együtt a fehér ruhás női alakot, a Lucát jól megjelenítette. A Lucát alakítók arra törekedtek, hogy lehetőleg senki ne ismerje fel őket. Ezért az arcukat különböző módon felismerhetedenné igyekeztek tenni. Ez általában kétféleképpen történt. Az arcukat erősen belisztezték úgy, hogy a liszt felé hajolva abba belefújtak és így a liszt az arcukra csapódott. Leggyakrabban azonban az arcukra fehér, ritka szövésű, rendszerint tüllkendőt borítottak, amelyet a nyaknál körülcsavarva a tarkónál megkötöttek. A Luca „felszereléséhez" tartozott többnyire egy tollseprű vagy egy fakanál és egy kereszt. Három-négy Luca járt együtt. Tollseprűt és fakanalat mindannyian vittek magukkal, kereszt azonban csak egynél volt. Régebben a keresztet a gyerekeknek meg kellett csókolni, s a Lucák egy-két szem cukrot adtak nekik. Valamelyik Luca pörsülyt vitt magával. A háziak ebbe pénzt tettek. Ez azonban csak ötven-hatvan évvel ezelőtt volt szokásban. 9 Róheim Gé%a: Adalékok a magyar néphithez. Budapest, 1920. 10 Dömötör Tekla: i. m. 23, 200 kk.; Uő.: A népszokások költészete. Budapest, 1974. 70. 125 kk. Mindkettőben további irodalommal. 11 Ujváry Zoltán: Luca-asszonyok Csallóközben és Nyitra környékén. Ethn, LXXV. 1964. 451—453.