Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.

(Ríöszó magyar népi színjátszásra, maszkos dramatikus szokásokra a múlt század második felében yi~ terelődött a fîgyelem. A kutatók — elsősorban irodalomtörténészek - főleg az írott források alapján alkottak véleményt a magyar népi színjátszásról, s a gyér számú történed adalék nyomán a hipotézisek talaján állottak. Jelentősebb eredményt csak a misztériumjátékok, a bedehemes játékok kutatása terén értek el. A vallási gyökerekből fakadó játékok azonban a magyar népi színjátszás ősi múltja, a hajdankori középkori dramadkus szokáskör vizsgálatához nyilvánvalóan nem szolgálhattak alapul. Törmelékekből, apró adalékokból megkísérelték a honfoglalás kori, a középkori magyar népi színjátszást, maszkos alakoskodást rekonstruálni, miközben elfelejtkeztek a nép körében való helyszíni gyűjtésekről. Többen azt állították - még e század közepén is —, hogy magyar népi színjátszás nem volt. Ez a sommás ítélet sokakat megtévesztve szinte elterelte a figyelmet a népi színjátszásról, s hosszú időn át visszhang nélkül maradt a népéletet kiválóan ismerők helyszíni gyűjtésekre, megfigyelésekre való felhívása is. Több mint negyedszázada — még egyetemi hallgató koromban, néprajzi kutatásaim kezdetén — a magyar népi kultúra olyan területére jutottam, ahol a dramadkus népszokások, maszkos játékok páradanul gazdag hagyománya tárult fel. A magyar népi műveltségnek olyan varázslatos világa tűnt elő, amelyben a színjátszás, a maszkos alakoskodás élő eleven valóság volt. A Szamos, a Kraszna és a Túr vidékén, a magyar művelődés múltjának rejtélyes szigetén, a szatmári falvak népe őrizte azt a hagyományt, amely a magyar népi kultúra évszázados történetébe vezetett vissza. A közös gyűjtőmunka nyomán kötetben rendszerezett rendkívül becses dramatikus játékok alapját adták a magyar népi színjátszás repertoárjának és további kutatásokra inspiráltak. Meggyőződésemmé vált, hogy más magyar területeken is lenni kell hasonló hagyománynak, amit sürgősen felszínre kell hozni. A népi színjátszásra, maszkos alakoskodásra irányuló széles körű kutatás a magyar nyelvterület számos pontján meglepő eredményeket hozott. Annak ellenére, hogy e műfaj életének valójában már a legutolsó szakaszához érkezett, néhol az emlékezés nyomán, sok helyen pedig még a recens gyakorlatban rögzíteni lehetett az egyetemes népi színjátszás szempontjából is jelentős játékokat. Az e téren szinte teljesen fehér foltként számított alföldi területeken a színjátékok repertoárjának valamennyi darabja felbukkant, s a Kárpát-medence népeinek körében egyedülálló temetés paródiájának nagyszámú változatát rögzítettem és tettem közzé. A népi színjátszásra vonatkozó kutatásaim eredményéből számos tanulmányt, közleményt publikáltam. E munka fejezeteiben sokéves kutatásom helyszínen és különböző forrásokból gyűjtött anyagát teszem közzé. Célom az, hogy áttekintést nyújtsak a színjátékszerű dramatikus szokásokról, a rendkívül változatos maszkos és nem maszkos jelenetekről. Voltaképpen olyan gyűjtemény ez, amely elsőként tesz kísérletet az egész magyar nyelvterületre kiterjedően a dramatikus népi játékok anyagának összefoglaló és rendszerező bemutatására. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a játékok ismeretét és elterjedését illetően még sok a fehér folt. Különösen a dunántúli területek igényelnék az intenzívebb helyszíni vizsgálatot. Lehetséges azonban, hogy a gyűjtés eredményességét tekintve már túljutottunk a sokat emlegetett huszonnegyedik órán. Úgy véljük azonban, hogy az itt közlendő anyag megfelelő képet nyújt egy nép színjátéka hagyományairól, a játékra mindig kész emberről és közönségről. Feltárulnak előttünk hajdani műveltségünk művelődéstörténeti és etnológiai szempontból rendkívül fontos emlékei. A kötet anyaga méltóképpen bizonyítja, hogy a magyar nép e téren sem szegényebb a környezeténél, amint azt sokan vélték, hanem sok tekintetben egyedülálló, önmagát mindig megújító