Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

között, amely egyike a legtöbbet vitatott problémának a népszokások, a néphiedelmek kutatásában. A vándorláselmélet különösen jelentős az agrárszokások kutatásában. Az újkori mezőgazdasági munkásvándorlás a hagyományvándorlás elméleti kérdéseihez nyújtja a valóságos hátteret. A mezőgazdasági szokásokkal, hiedelmekkel kapcsolatos munkákról egészében aligha lehetne áttekintést nyújtani.

56 Ez megközelítően sem célunk. Egy-egy nép hagyományáról a jelentősebb, a szintézis igényével írt művek eleget tesznek ennek a feladatnak. Munkámban elsősorban az agrárkultusz elméletének, kutatási módszereinek az európai folklórban jelentkező problémáit törekszem feltárni, megvilágítani. Az agrárkultusz kutatója elméleti, funkcionális kérdések, magyarázatok tekintetében gyakran nehéz feladat elé kerül. Az idevonatkozó problémakörnek rendkívül sokrétű, szövevényes szálai vannak. Gyakran össze kell egyeztetni az antik hagyományt az újkori szokásokkal. Nemcsak évszázadokat, hanem olykor évezredeket és hatalmas területeket kell áthidalni. Az agrárszokások idők folyamán átértékelődtek, új funkciókat vettek fel és igen gyakran a néphagyomány különböző pontjain (karácsony, farsang stb.) rögzítődtek. Az anyag magyarázatával, eredetével kapcsolatban számos teória alakult ki, a legkülönbözőbb nézőpontból vizsgálták a hiedelmeket, szokásokat. Az új anyagot feldolgozó kutató ma már könnyen a teóriák, szempontok útvesztőjébe kerülhet. Munkámban a magyar és az európai agrárfolklór kérdéseit vizsgálva különösen előtérbe kerülnek azok a fontos elméleti problémák, amelyek alapját alkotják az agrárkultusz kutatásának. A gabonadémonok, a vegetációs szellemek, a meghaló és feltámadó istenek létezése, szerepe és funkciója tekintetében mindmáig eltérőek a vélemények. Teóriák és ellenteóriák hatása alatt az agrárkultusz kutatói Európában a legkülönbözőbben interpretálják, értelmezik az anyagot, azt a hagyományt, amely valójában ugyanúgy, vagy csekély eltéréssel jelentkezik Európa népeinél. Nyilvánvalóan, csak a kutatók értelmezésében lehetséges, hogy ugyanazon jelenség (pl. az utolsó kévével kapcsolatos szokások, szalmabábu körülhordozása) többféle tartalom hordozója legyen. A néphagyományban eredetileg föltétlenül egy funkciót takart. Csak a hagyomány bomlása, lazulása után alakultak ki a különböző funkciók. Ezek azonban már az agrárkultusz utolsó periódusában jöttek létre. Éppen ezért azokat a gyökereket kell keresni, amelyekből az agrárkultusz ősi alaprétege kialakult, illetőleg táplálkozott. Tanulmányomban a magyar és az európai agrárkultusz elméleti kérdéseinek, kutatási módszereinek vizsgálata, értékelése során a szempontok, a kutatási elvek, különböző irányzatok megfelelő összehangolására fordítok figyelmet. Rámutatok azokra az ellentmondásokra, amelyek gyakran egy irányzaton belül is jelentkeznek. Az agrárkultusz vizsgálatában különösen fontosnak ítélt kérdésköröket, mint pl. a migráció, a népszokások idegen elemei, a magyar hagyomány irányába igyekszem elmélyíteni. A kritikai elemzésen túl a szokások és hiedelmek értékelésének újabb szempontjaira hívom fel a figyelmet. A hagyomány egészében az elemek, a motívumok összefüggéseinek, a komplex módszernek a fontosságát hangsúlyozom a funkcionális vizsgálatok során. A magyar anyag megfelelő analízise, mint az a következőkben kitűnik, az európai agrárfolklórra való tekintés nélkül egyáltalában nem lehetséges. A különböző teóriák, irányzatok, vagy európai eredmények a recens anyag feldolgozásában nem mellőzhetők el. Amikor munkám első lapján Mannhardt Wilhelm emlékét idézem, nem csupán egy nagy tudósnak hódolok, hanem nevével azt is ki akarom fejezni, hogy a mezőgazdasági szokások kutatásának az alapjait Európában ő vetette meg. Tevékenysége révén az agrárrítusok és általában a népszokások, hiedelmek kiszakadtak helyhezkötöttségükből, európai távlatot kaptak, az egyetemes emberi kultúra horizontjára emelkedtek. 56 Néhány munkára még utalok: Sochán R, 1930.; Frame I. T., 1936., 1938.; Florescu F., 1939.; Nikander G., 1916.; Wossidlo K, 1927.; Balys}., 1942.; 1948-1949.; L. VuliattiV. által szerkesztett kötetet, 1963.; Fontos spanyol munka: Casas Gaspar E., 1950.