Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

sára, a kapcsolatok, a hatások stb. értékelésére. Nagy vonásokban nyomon követhetjük a magyar földművelést ért jelentősebb változásokat, a különböző irányból kapott hatásokat, abban a fontos periódusban, a honfoglalás körüli időszakban, amikor az anyagi kultúrában jelentkező változások következtében módosulások az agrárkultuszban is föltétlenül jelentkeztek. A kultusz alaprétegének kialakulásával megnyílt a lehetőség a szokások és hiedelmek továbbfejlesztésére, variálására, a hasonló motívumok átvételére, továbbadására, vagyis egyszóval, az európai agrárkultusz hagyománykörébe való bekapcsolódásra. Ennek a kérdésnek az illusztrálására említettem példákat a fejezet második részében. Mint arra utaltam, a rítusok feltételezett arche-formái a magyar földművelés s általában a magyar kultúra fejlődése során különbözőképpen módosultak, variálódtak. Meggyőződhettünk egyrészt arról, hogy az agrárszokások jelentékeny része a legösszetettebb formákban is megőrizte a rítus egykori funkcionális alapelemét, másrészt éppen a magyar agrárkultusz rítusainak az európainál igen gyakran sokkal egyszerűbb formái a hiedelmek régebbi rétegének megmaradásáról tanúskodnak. Összefog Más, feladatok^ Amint munkám egyes fejezeteiből is kitűnt, az etnológiában az agrárkultusszal kapcsolatos kérdések szétágazó kutatási területet jelentenek. A vizsgálatok során számos szempontot kell a figyelem előterébe helyeznünk. A kutatást megnehezíti az, hogy több, alapvető kérdésben eltérő vélemények alakultak ki az európai etnológusok körében. így elsősorban a vegetációs szellemlények, a gabonadémonok létezésének és funkciójának problémaköre jelentette és jelenti mindmáig a legnehezebben megoldható feladatot. A néphagyomány idetartozó anyagát a kutatók különböző irányból közelítették meg és elemezték. A vizsgálatokat bonyolította az a hipotézis, amely szerint a néphagyomány mezei, erdei szellemlényei, teriomorf és antropomorf maszkos alakjai az antik istenekkel és a természeti népek mitikus lényeivel állnak összefüggésben. A vallástörténészek eredményei nyomán az etnológusok merész következtetéseket vontak le az antik kultuszok és az újkori néphagyomány összefüggésével kapcsolatban. A néphagyomány vegetációs szellemlényeit a meghaló és feltámadó ókori istenek kultuszára vezették vissza. Az összehasonlításokból igen gyakran meglepő eredmények születtek. Számos formai hasonlóság az újkori európai agrárhagyomány és az antik kultuszok között, felbátorította a kutatókat arra, hogy sok mai szokást funkcionális tekintetben is azonosítsanak évezredekkel ezelőtti rítusokkal, mágikus tevékenységekkel. Természetesen a vizsgálatok során számtalan probléma került felszínre, hiszen a kontinuitás bizonyításakor nagy tért és időt kellett áthidalni, korok, kultúrák, társadalmak változásának folyamatait tekintetbe venni. A természeti népek mítoszait vizsgáló etnológusok úgyszintén meglepő eredményekre jutottak, amikor a táplálékul szolgáló növényekkel kapcsolatos mítoszokat, rítusokat, mágikus tevékenységeket összevetették a fejlett földművelési technikával dolgozó európai parasztok hagyományaival. A problémát ebben az esetben is a kapcsolat, az összefüggés kérdései alkotják. Az európai néphagyományban széles körben ismeretes antropomorf és teriomorf bábukra, szellemlényekre vonatkozó adatokból a kutatók jelentékeny csoportja a vegetáció, a termény géniuszait, szellemlényeit következtette ki. A vizsgálatok középpontjába azt a tényszerű megállapítást helyezték - lényegében Mannhardt W óta —, amely szerint a növényzet, a természet növekedésében, elhalásában és újjászületésében különböző szellemlényeknek van szerepe, s ezek a mitikus lények