Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
fiz agrár^uftusz fqitatása a magyar és az európaifoCCfór6 an 165 gabonát. Messiniben a tarlón hagyott utolsó kévényi gabonát a görögök a szántóvető ember szakállának nevezik. 625 Az utolsó csomónyi gabona tarlón való hagyásának szokását további példákkal illusztrálhatnánk Európa különböző népeitől. A szokás különböző formáit megtaláljuk a távolabbi népeknél, svédeknél, finneknél, 626 litvánoknál, 627 és legutóbb külön cikkben írt Rank G erről a rítusról a vót néphagyományban. 628 Az anyag elemzése, összevetése nagyobb munka kereteit igényli. Itt a célom csak az volt, hogy rövid áttekintéssel rámutassak a magyar hagyományban is ismeretes szokás széles európai elterjedésére. Mindez elegendő ahhoz, hogy a funkcionális megállapítások mellett az idevonatkozó magyar rítusok helyét az európai agrárkultuszban megjelölhessük. Az utolsó kéve funkcionális értelmezésével kapcsolatban más fejezetben már érintettem a tarlón maradt kalászok kérdését. Lényegében a két problémakör összekapcsolódik. Az etnológusok általában megegyeznek abban, hogy a tarlón maradt kalászokban a termékenységi erő őrződik meg A földből a kalászba került erő az utolsó magokkal ismét visszakerül a földbe. 629 Biztosítja a régi és az új aratás közötti folytonosságot. 630 A tarlón hagyott kalászokat a kutatók az áldozat egy sajátos formájaként is említik. 631 Úgy tűnik, hogy a termékenységi erővel kapcsolatos elképzelések és az áldozati rítusok funkcionálisan az utolsó gabonaszálakkal összefüggésben lényegében azonos körbe tartoznak. Geiger P. szerint az üresen maradt tarló látványa félelemmel töltötte el az embereket és úgy vélték, hogy a termékenységi erő az utolsó szálakkal eltávozhat a mezőről, ezért egyrészt ezt az erőt valamilyen formában vissza kell adni a földnek, másrészt valamennyi gabonát áldozatul kell hagyni azoknak a hatalmaknak, szellemeknek, amelyek végső soron éppen a termékenységgel, a vegetációval állnak kapcsolatban. 632 Az eddig említett példákból kitűnik, hogy a magyar és az európai néphagyomány aratásvégi rítusa a tarlón hagyott kalászokkal egy bizonyos ponton összefonódik, összekapcsolódik. A különböző variánsok helyi, etnikai, történeti stb. alakulások eredményei. Függedenül attól, hogy milyen variánsok, milyen elnevezések és funkcionális magyarázatok ismeretesek, a terményből valamilyen mennyiségnek a meghagyása a szántóföldön, közös hagyománya az európai népeknek. E szokás révén is kapcsolódunk az európai agrárkultuszhoz. A rítus mélyen gyökerezik a magyar agrárhagyományban. Erre a rítus funkciója adja a kétségtelen bizonyítékot. Kialakulását a magyar agrárkultuszban a földművelési kultúra kezdeteire joggal vezethetjük vissza. * * * Ebben a fejezetben két fontos kérdésre kívántam a figyelmet fordítani. A magyar agrárkultusz kutatója egyáltalában nem kerülheti el a magyar földművelés kialakulásával kapcsolatos sokat vitatott problémakört. A részletkérdésekben a kutatás során az újabb eredmények nyilvánvalóan módosítják majd az eddigi megállapításokat, azonban az adatok nyomán úgy tűnik, a magyarság honfoglalás előtti földműveléséről tényként beszélhetünk. Az agrárkultusz alaprétegének, térbeli és időbeli elhelyezésének kérdésében ez döntő fontosságú. Bizonyos irányt nyújt a kultusz kialakulá625 Megás G. A., 1963. 132. 626 Rantasalo A. V, 1919-1925. V. 73 kk.; Vilkuna K, 1963. 66 kk. 627 Balys]., 1948-1949. 134. 628 Rank G., 1966. 117-122. 629 Propp V ]., 1963a. 65-66.; Zelenin D., 1927. 41. 630 Schneeweis E., 1961. 165. 631 Rantasalo A. V, 1919-1925. V. 188 kk.; Jahn V., 1884. 169 kk.; A Wodan-kultusszal kapcsolatban: MoórE., 1932b. 298-303. Ehhez: Schmidt E, 1963. 55 kk., 60 kk. 632 Geiger P., 1936. 205.
