Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

azokat nem lehet pszichológiai önkénnyel magyarázni.

614 A vegetációs démonokkal összefüggésben erre a kérdésre kitértem. Említsünk most további párhuzamokat. A német néprajzi adasz térképlapjáról elénk tűnik, hogy a német néphagyományban milyen széles körben és milyen változatos céllal gyakorolják ezt a szokást. A gabonaföldön a le nem vágott kalászokat az öregeknek, a szegényeknek, az isteneknek, Péternek, madaraknak, a szélnek stb. hagyták.

615 Messenben az emberek a gonosz szellemektől való félelmük miatt hagyták meg az utolsó gabonaszálakat.

616 A Bebra melletti nagybirtokokon az volt a szokásban, hogy a termés aratásakor a meghagyott gabonába egy botot tettek, virágokkal összekötötték és az aratók körültáncolták. Az újabb időkben is előfordult, hogy ott, ahol már géppel arattak, az utolsó darabot vigyázva vágták, hogy valamennyi gabona lábon maradhasson.

617 Sziléziában azért hagyták a kalászokat a mezőn, hogy a következő aratás sikeres legyen. Néhol, mint pl. Langemanban két kalászt hagytak lábon. Később ezeket gyökerestől kiemelték és az aratókoszorúba fűzték.

618 A lengyel hagyományban általában kecske (koza) névvel ismeretes a lábon hagyott gabona. A meghagyott gabonaszálakat felül összekötik. A kalászokból a szemeket kimorzsolják és a vetőmaghoz keverik. Chelm Lubelski területén a szokás mind az utóbbi ideig ismeretes, a gépi aratás szorítja háttérbe.

619 Az utolsó kalászok tarlón való hagyásának rítusát a keleti szlávoknál széles körben ismerték. A lábon hagyott kis csomónak a neve nagyobbrészt szakáll (boroda), ill. kecske (koza). A meghagyott gabonát úgy törték meg, hogy a kalászok a földig csüngjenek le. Néhol (pl. minski terület) a csomócska gabonát egy darab kenyérrel a földbe ásták. Tanulságos idéznünk egy idevonatkozó múlt század végi megfigyelést: „Az aratás befejezése előtt a szántóföld középső részén egy kis kört hagynak kaszáladan rozsból: valamennyi arató háromszor körüljárja és apródonként lekaszálják úgy, hogy csak három-négy kalász maradjon lábon, amelyet azonnal összekötöznek piros cérnával vagy szalaggal. A kalászok mellett kis gödröt ásnak, kenyeret és sót helyeznek bele, miközben a következő szavakat mondják: „Adná isten, hogy a következő nyáron jó aratásunk legyen!"

620 Mind a szokást, mind a brada elnevezést nyomon követhetjük a bolgár aratási hagyományban. Az utolsó markot azon a helyen hagyják, ahol a gabona a legdúsabb, legnagyobb. Ezt a maroknyi gabonát összefonják és piros szalagot körnek rá.

621 Gyakran leöntik vízzel, ételmaradékot helyeznek melléje,

622 olykor hagymát és ezüstpénzt is.

623 Meglepően hasonlóak az utolsó kalászokkal kapcsolatos szokások szerb, horvát területen. Nagy területen van elterjedve az a szokás, hogy az utolsó marék gabonát lábon hagyják, megkötözik és feldíszítik. A neve: isten szakálla (bozja brada). Néhány szálat kitépnek, hazaviszik, és a kalászok magjait a következő évi vetőmaghoz vegyítik. Kragujevac vidékén az utolsó gabonacsomó neve menyasszony (mlada) és a madarak számára hagyják a szántóföldön.

624 Skyros szigetén a görögök ugyancsak a madaraknak hagyják meg az utolsó learatatian 614 Schmidt E, 1963. 62. 615 Harm/an^ H.-Röhr E., 1939. Karte 89. 616 BeitlR, 1933. 298. 617 Geiger P., 1936. 204. 618 Drechsler P., 1906. 64. 619 Skihinski S., 1968. 141 kk. Részletesen: Bjstron J. S., 1916. 30 kk.; Újabb példákat 1. még: Dworakowski S., 1964. 169 kk. További irodalommal. 620 Zelenin D, 1927. 38. 621 MartinovA. P., 1958. 743. 622 Vakarelski Ch. 1965. 308. 623 Uungman W., 1937-1938.1. 251-252. 624 Schneeweis E., 1961. 164-165.