Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
itallal, tojással, tojásos ételekkel, a halottkultusz és a növénykultusz között genetikai és tartalmi kapcsolat van, következésképpen a tojás összefüggésbe hozható a meghalás és a feltámadás gondolatával. A tojás az új életet, a növekedést van hivatva biztosítani. A tojásnak a vetőmaghoz való helyezése, a földbe elásása egészen nyilvánvalóan a gabonafélék és más termények újjászületését célozza. Kapcsolat figyelhető meg tehát itt a halálból való feltámadás és a termények növekedése között. Valójában a tojásnak az a funkciója, hogy életre hívja a magokat. Nem az a döntő a földműves számára, hogy a mezőn szétszórt antropomorfikusan megjelenített mitikus lények térjenek vissza, támadjanak fel, hanem arra van szükség, hogy ezen lényeknek az ereje a mezőnek adassék át és így a magokban, a termésben szülessenek újjá. 609 Teljes egészében annak a gondolatnak a szolgálatában áll a tojás is, amely így, amint láttuk, szorosan beilleszkedik az agrárkultusz termékenységgel, a vegetációs erővel, az újjászületéssel kapcsolatos rítuskomplexumába mind a magyar, mind az európai néphagyományban. 3. A tarlón hagyott kalászok. Az európai agrárhagyományban széles körben ismeretes az az aratásvégi szokás, amely szerint nem vágják le az összes gabonát, hanem egy meghatározott mennyiséget learatatlanul a földön, a tarlón hagynak. Ez rendszerint az utolsó csomó, az utolsó maréknyi termény. A magyar nyelvterületről számos példa mutatja a szokás ismeretét. Az anyag teljes bemutatása itt nem lehet célunk, csupán a rítus európai összefüggéseire akarunk rámutatni. Moór E. Rábagyarmatról közli, hogy aratás végén minden szemesgabonából meghagynak egy csomónyit bogra kötve. A kalászokat lefelé, a föld felé hajlítják. Megjegyzi, hogy a szokást ismerik Rábagyarmattól nyugatra, Csörötneken, Kéthelyen, Zsidán, valamint a Szentgotthárd környéki rendeknél, Újbalázsfalván és Istvánfaluban. 610 Rábagyarmaton a néphagyomány szerint a gabonát Szt. Péter lovának hagyják a tarlón. Ehhez hasonlóan, Domoszlón (Mátravidék) szintén Szt. Péter lovának hagynak néhány kalászt a gabonatábla végén, valamint azért, hogy maradjon a halottaknak is. 611 Egyes adatok szerint azért hagynak meg egy maréknyi gabonát a tarlón, hogy a következő esztendőben a zivatar ne verje el a vetést. 612 A példák többsége szerint a magyar hagyományban a kalászokat a madarak számára hagyják levágatianul a gabonaföldön. Mind a szokás, mind a szokásnak ez utóbbi magyarázata általánosnak tekinthető a magyar nyelvterületen. 613 Utaljunk röviden az idevonatkozó európai néphagyományra. Schmidt L. részletes tanulmányt publikált Burgenland területéről. A kartografikus módszerrel gyűjtött anyagból jól megállapítható a szokás elterjedése a magyar nyelvterülettel határos Burgenlandban. A tarlón hagyott maréknyi gabonának, ill. le nem kaszált ún. aratási ösvénynek (Erntesteg) igen változatos elnevezései vannak. Számszerűleg a kecske elnevezés van túlsúlyban. Ami most itt számunkra Schmidt L. megállapításaiból figyelemre méltó, elsősorban az, hogy a funkcionális értelmezéssel kapcsolatban finoman bírálja Mackensen L. megállapításait s ezzel egyúttal a svéd irányzatot is, amelyhez Mackensen L. csatlakozott. Eszerint az irányzat szerint — mint azt már korábban láttuk - az utolsó maréknyi gabona összefüggésében nem Korndamonokról, hanem csupán „gabonametafórákról" (Kornmethaphern) van szó. Schmidt L. nem látja ilyen egyszerűnek az idetartozó szokásokat és hangsúlyozza, elsősorban az állatelnevezésekkel kapcsolatban, hogy 609 Propp V. ]., 1963a. 95 kk. 6\0 MoórE., 1932a. 161. 611 Bőgős I. közlése. 612 Gönczi F., 1914. 611. L; Madarassy E, 1929a. Nr. 164. 613 A példák mintegy száz faluból zömmel helyszíni gyűjtés nyomán. Jó anyagot nyújt más vonatkozásban is Szabó Zs.-nek a Bódva- és Szuha-völgyi falvak mezőgazdasági szokásairól írt szakdolgozata. A debreceni Egyetemi Néprajzi Intézet Archívuma, Nr. 999.
