Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
idegen, más néphez, népcsoporthoz tartozik. Bizonyos időt idegen közösségben töltenek. Ez az idő, a munkaalkalmak lehetőséget nyújtanak az idegen és a hazai mezőgazdasági munkások, parasztok kapcsolataira. Milyen mértékű lehetett az idegen ajkú vándormunkás és a hazai mezőgazdasági munkások között a kapcsolat? Ez a kérdés alapvető jelentőségű az átvételi tényezőket illetően. Ebben a tekintetben két nagy csoportról beszélhetünk: 1. az uradalmak, nagybirtokok vándormunkásai, közösségei, 2. kisebb birtokokon, közép- vagy kisgazdaságokban munkát vállaló csoportok. A két csoportról föltédenül külön szükséges szólnunk, amikor a szokások átadási, átvételi folyamatát vizsgáljuk. Az uradalmakban, nagybirtokokon dolgozó vándormunkások a megfigyelések tanúsága szerint többnyire saját közösségükben voltak a munka teljes időtartama alatt. Kapcsolatuk elsősorban az uradalmi cselédekkel volt, illetőleg azokkal a mezőgazdasági munkásokkal, akik ugyanabban az uradalomban, birtokon vállaltak munkát. Azokban az esetekben, ahol és amikor egy-egy idegen munkavállaló csoport a helybeliekkel csak szűk körben találkozott, ill. más munkacsoport nem volt jelen, a szokások terjedésének, átadásának, átvételének a lehetősége is természetszerűleg leszűkült. Az uradalmak vándormunkásaitól bizonyos szokások elsősorban a velük együtt dolgozó más vidékről, más területről való ugyancsak vándormunkások felé terjedhettek és viszont. A terjedés mélysége így erősen megnövekedett, hiszen mint ahogy a példákból kitűnik, dolgozhattak együtt egy alföldi gazdaságban felvidéki szlovákok, beregi ruszinok, vagy észak-magyarországi és dunántúli vándormunkások. A munkavállalások, vándorlások során a közvetítésnek több lehetőségéről beszélhetünk. Ha a magyar nyelvterületet vesszük tekintetbe: a hagyomány közvetítése idegen vándormunkásoktól az ugyancsak idegen vándormunkásokhoz; ugyanezektől a magyar vándormunkásokhoz; továbbá mindezeknek a közvetítése annak a területnek a közössége felé, ahol a munkavállalás időszaka alatt dolgoznak. A kisebb gazdaságokban, dzenöt-húsz holdas parasztok földjein elsősorban aratási munkát végző idegen mezőgazdasági munkásoknak közveden kontaktusa a gazdával és a gazda családjával volt. A hagyomány közvetítése mindkét irányba szűkebb, ha az átvevők és átadók személyi állományának számarányát tekintjük, ugyanakkor viszont a bensőségesebb, a szorosabb kapcsolat következtében, amely a gazda és a munkásai között fennállott, egymás szokásainak az átvétele, illetőleg az azokhoz való igazodás sokkal intenzívebb, gyorsabb és mélyebb hatású, eredményű volt. Mielőtt közelebbről az idevonatkozó példákra térnénk, vizsgáljuk meg általában a szokások, hiedelmek átadásának, átvételének feltételeit, tényezőit. A kérdéseket a következőképpen fogalmazhatjuk meg: melyek azok a tényezők, amelyek lehetővé teszik, hogy egy szokás idegen hagyományban, kultúrában meghonosodjék? Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valamilyen néphit, népszokás egy nép, közösség műveltségéből a másikba kerüljön? Melyek azok az indító okok, amelyek egy idegen közösség hagyományából valamely kul túr jelenség átvételére ösztönzik a másik közösséget? Hogyan indul meg az átáramlás? Az átvételre kerülő, illetőleg a már átvett műveltségi elemek milyen szálakon kapcsolódnak az átvevő nép hagyományához? A szokás átvételének egyik leglényegesebb feltétele az, hogy az átvételre kerülő szokáshoz közelálló hagyományok legyenek az átvevő nép kultúrájában. Egy szokás átvételénél az átáramlást, a befogadást nagymértékben elősegíti, ha az átkerülő szokásnak a funkciójához hasonló vagy megegyező funkciójú szokás ismeretes az átvevő nép hagyományában. Az egyes szokások funkcionális szálai a néphagyomány különböző területeit érinthetik, mivel azonos funkciót más-más, egymástól
