Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

^Bevezetés C7i mezőgazdasági szokások és hiedelmek kutatása mintegy százéves múltra tekint vissza. Egy f~t- évszázad folyamán az európai etnológiai irodalomban hatalmas anyag került publikálásra. A földművelési szokásokkal, hiedelmekkel összekapcsolódik általában a vegetációra vonatkozó néphagyomány, s ez nagymértékben kitágítja a szorosabb értelemben vett mezőgazdasági rítusok kutatási területét. A vegetációval kapcsolatos kultusz időben mélyen visszafelé viszi a kutatót a történelem országútjain az antik vallásokhoz és a természeti népek mítoszaihoz. Ha az agrárkultusz kutatója saját kora néphagyományának vizsgálatával foglalkozik is, önkéntelenül eljut a történelem előtti idők népeinek vallási képzeteihez, mitológiájához. Ez tűnik ki számos európai etnológus munkásságából. A vegetáció kultuszának a néphiedelemmel, népszokásokkal összefüggésben való vizsgálata elsőként a német Mannhardt W. munkásságában jelentkezik. Idevonatkozó kutatásait rendkívül széles alapokra helyezte, s teljesen új perspektívát nyitott meg az etnológusok számára. Tevékenységével munkámban külön is foglalkozom. A másik nagy előd ezen az úton az angol Frazer J. G Az európai etnológiai irodalomban mindkettőjük munkásságát számos tanulmány érinti. Az agrárkultusszal foglalkozó jelentősebb munkák igen gyakran az ő teóriájukra épültek. Mannhardt W olyan nagy mennyiségű anyagot hordott össze, hogy az 1865-ben szétküldött kérdőívekre beérkezett feldolgozatlan válaszokból száz év múltán -még futotta egy jelentős kötet publikálására, amelynek adatai az etnológia új szempontjai szerint kerültek értékelésre.

1 Az anyaggyűjtést egész Európára kiterjesztette, fokozott figyelmet fordított a különböző területekre települt németek, így az erdélyi szászok néphagyományára, s munkáiba számos magyar vonatkozású adalék is került. A magyar agrárkultusz vizsgálata során elsőként nyúlunk az ő életművéhez. Nemcsak a munkáiban fellelhető magyar vonatkozású adalékok jelentősek számunkra, hanem az erdélyi szászoktól származó bőséges anyaga is, amely nyomán egyrészt az erdélyi magyar parasztság mezőgazdasági rítusaira is következtethetünk, másrészt számos más agrárrítus, népszokás kapcsolataira, átvételi kérdéseire deríthetünk fényt. Ebben az összefüggésben a magyar agrárkultusz vizsgálatához jelentős anyagot nyújt a Mannhardt W. nyomdokain haladó Heinrich G. A., aki a múlt század végén az erdélyi szászok agrárszokásairól részletes tanulmányt írt, de erről az agrárkultusz kutatói méltatlanul megfeledkeztek.

2 Heinrich G. A. munkájára Mannhardt W. koncepciója teljesen rányomta a bélyegét. Törekvése a magyar és a román szokások bevonására és feldolgozására is irányult. A szántás, vetés és az aratás rítusai a szász néphagyományban meglepően hasonlítanak a magyar agrárszokásokra. A közös munkaalkalmak a hagyományok közötti egyenlítődést nagymértékben elősegítették. A párhuzamokra, az összehasonlításra Heinrich G. A. tanulmánya elsőrendűen fontos. A munkát voltaképpen a magyar agrárkultusz kutatása során föltédenül számba kell vennünk. A mezőgazdasági szokásokra, hiedelmekre vonatkozó kutatások a magyar folklórban viszonylag későn indultak meg. Különböző tanulmányokban, szokásokat leíró cikkekben számos adatot közöltek a mezőgazdasági élet köréből már a múlt század közepétől kezdve. Mindezek azonban ki voltak szakítva a mezőgazdasági munkatevékenységből és többnyire mint általános hiedelmek 1 Weber-Kellermann I., 1965. 2 Heinrich G. A. 1880.