Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

2. lakodalomban a) bőség, szerencse előidézése az új párra, b) az új asszony tűzhelyének meghintése az a) pont alatd céllal, c) a hozományt szállító szekér leöntése az a) pont alatti céllal, 3. egyéb alkalmakkor a) a ló leöntése tavaszi kihajtáskor, b) a vásárolt tehén leöntése, c) a hosszú útra induló számára vízzel való szerencse előidézése (a víznek az útra öntése). A felsorolt példák lényegében egy-egy alkalom szokásai, illetőleg szokásrészei, szokáselemei. A lakodalmi szokásnak egy része, egy mozzanata a vízlehintés. A lakodalmi szokások sok ilyen mozzanatból, elemből tevődnek össze. Egy szokáselem (funkcióelem) elmaradhat, mással pedig bővülhet a lakodalom. A szokáselem eltűnésében vagy megjelenésében a funkciónak van lényeges szerepe. Éppen ezért, amíg egy szokáselem a szokás egészében jelen van, függetienül attól, hogy miért maradt fenn (a hagyományhoz való puszta ragaszkodásként vagy a rítus tényleges, értelemszerű gyakorlásaként) bizonyos funkciót tölt be, és így arról mint funkcióelemről is beszélhetünk. A vízleöntéssel kapcsolatos szokások többsége önállóan alkot kerek egységet. Különösen ezek bizonyítják azt, hogy az alapgondolat, a víz, bőséget, termékenységet, szerencsét nyújtó gondolata mint funkcióelem áttevődhet minden olyan alkalomra, amelynél erre az igény mutatkozik. így tehát a funkcióelem valamely alkalomhoz kapcsolódva (ló kihajtása, tehénvásárlás, mezei munkába indulás stb.) hagyományos szokássá merevülhet. Azt azonban, hogy pl. a tavaszi munkába indulót vízzel öntsék le (és így mint szokásról beszéljünk), föltédenül megelőzte a funkcióelem (a víz bőséget adó gondolata) létezése, ismerete. A funkcióelem terjedésének, illetőleg bizonyos alkalmakkor való megjelenésének két lehetősége van: 1. Hajdani képzet, hit (jelen esetben a vízhez kapcsolódó képzetek) bizonyos helyzetekben való alkalmazása, amely ismédődve szokássá alakul. 2. A már kialakult szokás funkciója adja a gondolatot, a lehetőséget, hogy hasonló helyzetben a valójában ugyanazon cél (bőség, termékenység, szerencse) előidézésére ugyanazon eljárást alkalmazzák. Ez utóbbi esetben, amennyiben egy közösség hagyományából a vízleöntésnek több alkalma (pl. lakodalom, munkaalkalmak) mutatható ki azonos céllal, föltehetően a funkcióelem áttevődésével, vándorlásával számolhatunk (pl. a lakodalomban gyakorolt vízleöntés a bőség előidézésére, mint funkcióelem átkerülhet szintén bőséget, termékenységet előidézendő munkával kapcsolatos helyzetekbe, vagy fordítva). Ezek az elemek mindig a helyzeteknek, alkalmaknak, a pszichikai igénynek megfelelően lépnek működésbe, kerülnek a hagyomány egyik területéről a másikra, anélkül, hogy funkcionális szerepük lényegesen megváltozna. Valójában tehát egy rítus, szokás egyik alkalomból, helyzetből a másikba ugyanolyan funkció betöltésére kerül át. Ez azonban hagyománykörön belül is megfigyelhető. Pl. az eke leöntésének szokása átkerülhetett a vetni induló leöntésére, esetleg fordítva. Fennáll azonban annak a lehetősége is, hogy egyes rítusok a maguk helyén egy hajdani, általánosabb képzeletből alakultak ki. így pl. a vízleöntés a víz bőséget, termékenységet adó gondolatából. Ezzel eljutottunk a diffúzió problémakörének lényegi kérdéséhez. Mindenekelőtt, szükséges tehát az eddigiek nyomán azt hangsúlyoznunk, hogy az adaptáció eseteiben az egyik szokáskörből a másikba való áttételről beszélünk, hasonló helyzet, funkcionális tényezők hatására. A diffúzió esetei is lényegében ezt a kört érintik, csakhogy, amíg az előzőnél konkrét irányt tételezünk fel, ennél egy ún. ősi alaprétegből való folytonos megújulás lehetőségével számolunk. Amikor tehát pl. a fentebb említett tojás motívumot vizsgáljuk, egyrészt funkcionálisan,