Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
zottan ismerjük. 381 Ez utóbbi megállapításból látható, hogy Krappe A. H. diffúzióval kapcsolatos felvetése lényegében nem a belső folyamatokra, a hagyományon belüli hatóerőkre vonatkozik, hanem ahhoz a problémakörhöz áll közelebb, amelyek más etnológusoknál a szokások és rítusok vándorlásának vizsgálatában jelentkeznek. Az etnológiai irodalomban elszórtan felvetődnek olyan kérdések, amelyek az egyik kultúrából a másikba való áthajlás folyamatát érintik a rítusok és a szokások vonatkozásában. így pl. az a kérdés, hogy milyen mértékben találhatók meg a vadászéletmódnak, mint régebbi életformának az emlékei az agráréletben, az agrárkultuszban? Ezzel kapcsolatban pl. Dünninger J. megemlíti, hogy bizonyos táncformákat, állatmaszkokat a totemisztikus kultikus közösségek hatalmas hátteréből kiemelkedően kell szemlélnünk. A farsangi szokások egy-egy állatmaszkja, így a medvemaszk is minden bizonnyal a vadászünnepek maradványa. 382 Vilkuna K. is utalást tesz arra, hogy pl. a közös munkaalkalmak végén tartott lakoma eredetét tekintve lényegében már hozzátartozott az ősrégi vadzsákmányoló kultúrához is, amikor azokon a helyeken gyakorolták, ahol a zsákmányt megölték és széjjelosztották. 383 Az adaptáció és a diffúzió folyamatainak vizsgálata nyomán közelebb kerülünk az agrárrítusok és szokások eredetének, funkciójának megállapításához. Az adaptálás kérdésénél mindenekelőtt szükséges azt hangsúlyoznunk, hogy az agrárrítusok és -szokások alaprétegének kialakulásáról beszélünk akkor, amikor az intenzív földművelésre való áttéréskor a megelőző gazdasági kultúrák szellemi javai átkerültek az új környezetbe. Valójában tehát időperiódust is jelölünk az adaptáció fogalmával. A földművelő kultúra különböző szakaszaiban többnyire a már kialakult alapréteg rítusai, szokásai nyújtották a szokások, hiedelmek újabb és újabb munkaterületre, munkafolyamatra, kultúrnövényre való kiterjesztésének lehetőségét. így mint majd látjuk, Európában pl. a krumplival, kukoricával kapcsolatos szokások és hiedelmek ebbe a körbe tartoznak. Bonyolult feladatot jelent annak a megvizsgálása, hogy az egyes agrárhiedelmek, szokások honnan származtak, milyen arányban erednek az állattartás hiedelemköréből, ill. a szokás hagyományából. Az idetartozó elemek vizsgálatakor több szempontot kell figyelem előtt tartanunk. Nem csupán egy feltételezett irányt kell körülhatárolnunk. Amikor egy szokás, hiedelem adaptálását az állattartás hagyományköréből tételezzük fel, és a hasonlóság, sőt azonosság megállapítható mind az állattartó, pásztorkultúrában, mind pedig az agrárhagyományban, a konklúzió, a végső eredmény előtt föltédenül szükséges annak a megállapítása is, hogy belső hagyomány nyomán történt-e az adaptálás, vagy az átvétel már kialakult, meglévő idegen agrárhagyományból történt közvetlenül vagy közvetítéssel. A problémát néhány példával világítjuk meg. A gonosz szellemek távol tartására, az állatok védelmére, egybentartására elterjedt a körülkerülés szokása. Az állattartási hagyományban ezt a rítust alkalmazták az istállóban lévő állatok megvédésére, a legelő körülzárására, az állatok együttes vagy külön-külön való megóvására. A körüljárásnak, a mágikus körnek több variánsa ismeretes. Történhet meztelenül, szódanul, füstöléssel, napkelte előtt vagy napszállat után stb. A szokás lényege az, hogy a körüljárt, szimbolikusan körülkerített területen belül tartózkodó élőlények, illetőleg maga a terület védve legyen minden ártalomtól. Ennek az állattartásban gyakori szokásnak egyező példáit találjuk meg az agrárhagyományban. A bevetett földet a gazda vagy a gazdasszony különböző módon, meztelenül, szódanul, különböző időben, hajnalban, este, éjfélkor körülkerülte azért, hogy a vetésben a madarak kárt ne tegyenek, jégeső ne verje el a veteményt. A szokás cselekménye, a gyakorlási mód mind az állattartó, mind a 381 Krappe A. H., 1964. 284.; A diffúzióhoz, adaptációhoz vö. Birket-Smitb K, 1964. 23 kk. 382 Dünninger]., é. n. 2624. 383 Vilkuna K, 1963. 243.
