Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

kérdések, amelyekre a felületet, a külsőséget érintő jelekkel, általánosságban kiragadott példákkal nem lehet lényegi választ nyújtani. Az antropomorf bábu aratáskor föltédenül hajdani agrárrítusoknak, a növényzet, a gabona, a vegetáció kultuszának mély tartalmi vonatkozásait jeleníd meg, ereded funkcióját ma már teljesen elveszítve. Természetesen egyáltalában nem kételkedem abban, hogy az antropomorf bábuk szerepükben, jelentésükben évtizedek, sőt évszázadok folyamán átértékelődtek, újabb jelentés hordozói lettek. Nyilvánvaló, hogy sok helyen, így pl. a magyar példákban is, az aratási hagyomány relikviája az antropomorf bábu, amely az aratóközösség számára ma már csak azt jelenti, hogy az aratás valóban befejeződött. Az aratás befejezésének mozzanataihoz azonban még sok egyéb szokás hozzájárul. így pl. a sarlóeldobás, a gamó megkötése, az aratókoszorú és a tényleges záróaktus, az aratási lakoma. Az aratás befejezését, az aratási időszak végét tehát különböző szokásokkal kifejezésre juttathatják. Ebben a szokáskörben az antropomorf bábu nyilvánvalóan csak maradvány, a gabonaműveléssel összefüggésben álló kultusz maradványa, amely eredeti funkcióját elveszítve, elszigetelten maradt meg az aratást befejező szokásokban. Mint már több alkalommal hangsúlyoztuk, az agrárszokásokat és -hiedelmeket a hagyomány egészében, az elemek és motívumok szoros kapcsolatában kell vizsgálnunk. Kitűnő példát mutatott az ilyen vizsgálatra Vilkuna K. munkája a finn munkaünnepekről,

378 és Propp V. J. többször idézett könyve az orosz agrárrítusokról, azoknak az egész év hagyománykörében jelentkező kapcsolatairól.

379 A komplex módszer, a hagyomány egészének az áttekintése tűnik ki Schmidt L. munkájából, amelynek a középpontjában az aratószerszámok és -eszközök szokásokban és hiedelmekben való vizsgálata áll.

380 A mezőgazdasági szokásokat és hiedelmeket elsősorban a szomszédos, de a távolabbi népek hagyománya nélkül nem vizsgálhatjuk és nem érthetjük meg. A mezőgazdasági munkák igen jó lehetőséget, alkalmat nyújtottak a szokások és hiedelmek vándorlására, átadására és átvételére. A távoli területeken, más népek földjén időszaki munkát, elsősorban aratást vállaló csoportok nyilvánvalóan magukkal vitték szokásaikat is, amelyek nem maradtak nyom nélkül a fogadó közösségeknél, mint ahogy erre más fejezetben rámutattam. A további kutatás során egyáltalán nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nem európai népek agrárkultuszára vonatkozó szokásokat és hiedelmeket. Idevonatkozóan különösen Frazer J. G. már számos példát említett. Az ő eredményeit azonban az újabb kutatás tükrében revideálni kell, elsősorban azokat, amelyek a természeti népek, a klasszikus kultúrák és az európai parasztok kultúrájának összevetése nyomán alakultak ki. A természeti népek és az európai parasztok hiedelmei közé, ha még annyira hasonlónak, meglepően azonosnak tűnnek is, egyenlőségi jelet nem tehetünk, hiszen ezeket a kultúrákat a történelmi fejlődés útján térben és időben nagy szakadék választja el, azonban egyáltalában nem lehet kétséges, hogy a mai, sokszorosan átalakult, átértékelődött, gyakran csak szólásokban rejlő szokások és hiedelmek egykori szerepének, jelentőségének a visszakövetkeztetéséhez kitűnő segítséget, kiindulási alapot nyújtanak az összehasonlító szempontokkal kutató etnológus számára. Az európai parasztság vegetációs kultuszában, e kultuszban megjelenő mitikus lények létezésében kételkedő kutatók, ha figyelmüket távolabbi területek és népek kultúrája felé fordítják, meggyőződhetnek az európai parasztok agrárrítusaiban, -szokásaiban és -hiedelmeiben — emlékekben és szórványosan — megmaradt mitikus lények előfordulásáról. Azoknak a mitikus lényeknek a paraszti kultúrában való szerepéről, amelyekre mind a magyar, mind az európai népek hagyománya bőséggel nyújtja a példákat. 378 Vilkuna K., 1963. 379 Propp V ]., 1963a. 380 Schmidt L,, 1952.