Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

is kifejezhetnénk, a funkciója - annak, hogy mindez a példák zömében megszemélyesítve, ember alakban, antropomorf figurákban nyilvánuljon meg, jelentkezzék a szokásokban? A hiedelmekből és az aratási szólásokból egyértelműen megállapíthatók az antropomorf midkus lényekre vonatkozó elképzelések. A hiedelmek, a szólások és az antropomorf bábuk, kévék szervesen összetartoznak, egymást kiegészítik és csak együttesen magyarázzák, nyújtják a szokáskör lényegét, funkcionális tartalmát. Az aratási antropomorf bábuk értelmének, funkciójának vizsgálatánál érvényesíthetjük azt az elvet is, amelyet a kutatók a hagyomány különböző pontjain előforduló bábuk magyarázatával kapcsolatban alkalmaztak. Mint fentebb említettük, a szalmabábot szimbólumnak, jelképnek tartották, a tél, a halál megszemélyesítőjének, azonosították bizonyos időszakkal, ünneppel, szokásalkalommal, egykori áldozatok emlékével stb. Az idetartozó példák zömében a bábukat megsemmisítik, széttépik, elégetik, vízbe vetik stb. A végső konklúzió minden esetben az, hogy a bábu, azaz amire vonatkozott, átadta a helyét, utat engedett az ember és a természet, a mindennapi élet küzdelmében egy nála jobb, újabb helyzetnek.

375 Ha az aratási szalmabábut, antropomorf figurât ezekben az összefüggésekben tekintjük, a következő magyarázatot nyújthatjuk: 1. az antropomorf bábu az aratás befejezését, az aratási időszak végét jelenti, 2. a gabonát, a vegetációt személyesíti meg, amely az aratással, a csépléssel látszólagosan befejezte az életét, azonban magjaival biztosítja a folytonosságot, 3. az aratási hiedelemkörben szereplő mitikus lényt, a gabonában, a mezőn tartózkodó alakot jeleníti meg, amelytől az aratók félnek, tiszteletben tartják, de a gabonatáblák learatásával, a cséplés befejezésével felülkerekednek rajta. Az aratási hagyomány szalmabábokkal kapcsolatos példáiból úgy tűnik, hogy gyakran keveredés, kontamináció következett be az aratási és a hagyomány más pontjain előforduló antropomorf bábuk formájában, szerepében, funkciójában és a hozzá fűződő cselekményekben, szokásokban, így pl. az aratási szalmabábot elégetik vagy vízbe dobják éppen úgy, mint pl. a farsangi szalmabábot, a tél-tavasz fordulóján megjelenő antropomorf figurákat. A téli-tavaszi szokáskör antropomorf bábuival való keveredés többnyire azzal magyarázható, hogy a cséplés a régi időkben egész télen át, a farsangig elhúzódott.

376 Az antropomorf bábu elégetése funkcionális tekintetben magyarázható azonban az aratási hagyomány szokásainak, hiedelmeinek összefüggésében is. Több példában láthattuk, hogy az elégetett bábu hamuját szétszórják a szántóföldeken, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy azt megtermékenyítsék, ill. a bábu visszakerüljön a földbe. A nem aratási szalmabábukkal kapcsolatban is megfigyelhető ez. Az orosz tavaszi szokások szalmabábját széttépték és eldobálták a földeken. Úgy vélték, hogy a földeken eldobált bábu darabjainak, részeinek hatniuk kell a termésre.

377 A kontaminációt nagymértékben előidézhették az orosz hagyományban a tavasz kezdetétől az aratás megkezdéséig gyakorolt különböző szertartások, mint amilyenek pl. Kupa/o, Jarilo, Kos^troma bábukkal voltak kapcsolatban. Mindezek a kérdések azonban részletes összevetést, elemzést igényelnek. Ha most visszatérünk az aratási antropomorf bábuk tartalmi kérdéseihez, nem szükséges bizonyítani azt, hogy az aratási hagyomány antropomorf figurái eredetileg nem az aratási időszak végét, a munka befejezését szimbolizálták. Semmilyen ok nem mutat arra, hogy ezt bábokkal, ember alakúvá formált kévékkel fejezzék ki. Egyáltalában nem lehetne megmagyarázni, hogy miért félnek tőle, miért tartják tiszteletben, miért égetik el, tépik széjjel vagy dobják a vízbe és a magjait miért keverik a vetőmaghoz, az elégetett bábu hamuját miért hintik szét a szántóföldön? Mindezek olyan 375 Példákat 1. Róheim G., 1920. 207 kk. 376 Peuckert W. E., 1927. 894. 377 Propp V.}., 1963a. 62.; A Kos%tromához újabban: Zi/jnskyj 0., 1968. 198 kk.