Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
gabonában, akár a gabonával azonosított, megjelenített mitikus lényekben jut kifejezésre, mindenképpen a földművelő kultúra ősi, varázslattal, mágikus cselekvésekkel, hiedelmekkel összefonódott rétegéhez tartozik. A. s^almabâbu és más antropomorf figura a\ aratási szokásokban. Az idetartozó szokások lényege az, hogy az aratás befejezésekor gabonából, gyakran az utolsó kévéből, esedeg fából, rongyból bábut készítenek és ünnepélyesen hazaviszik. Némely helyen vízzel leöndk, széjjeltépik, többnyire a gazda megőrzi, a gabonából készített bábu magját a vetőmaghoz keveri. Gyakori szokás az, hogy egy aratót az utolsó kéve gabonával bevonják és mint élő „bábu" megy az aratási menetben. A magyar és az európai párhuzamokkal korábbi tanulmányomban már foglalkoztam. 365 Erre való hivatkozással itt csak a tanulságok összegzését végzem el. Az aratási szalmabábu és az aratási szólások között a kapcsolat jól kimutatható. A szalmabábut őrinek, babának, nevezik, amely nyilvánvalóan arra mutat, hogy ahol ma már csak az elnevezés ismeretes, feltehetően korábban az or^et stb. antropomorflkusan is megjelenítették. Az európai aratási hagyományban széles területen ismeretes antropomorf bábu készítése, körülhordozása. Ehhez a csoporthoz tartozik a szokáskörnek az a formája, amikor az aratásban részt vevő munkást vagy idegen személyt kötnek búzakévébe, és ezek lényegében úgy szerepelnek a szokásban, mint az élettelen szalmabábu. 366 Liungman W rámutatott arra, hogy a szalmabábu, de különösen az aratónak szalmába való bekötözése el van terjedve Ausztriában, Csehországban, Sziléziában, Lengyelországban s végighúzódik Bajorországon, Westfálian, Poroszországon, Pomeránián, Hannoveren és Norvégián, végül pedig az Isle de France-on, Vendéen és Normandián. 367 Az antropomorf bábuk igen gyakran, sőt, az esetek többségében az utolsó kévével, ritkábban az első kévével függenek össze. A funkcionális kérdések vizsgálatát tehát egyáltalában nem szakíthatjuk el az utolsó kéve problémájától. Mielőtt ebben az összefüggésben vizsgálnánk meg az anyagot, szükséges az antropomorf bábuk etnológiai értelmezésére kitérnünk. A népszokások kutatója előtt közismertek a néphagyomány különböző pontjain, különböző szokásalkalmakkor előforduló szalmabábok, vagy más „anyagból" készített bábuk. Ezek magyarázatát, értelmezését a kutatók mindig a bábu szokásban elfoglalt helye, szerepe szerint alakították ki. A szalmabábu különösen kedvelt a farsangi és általában a tavaszi szokásokban. A problémakörre korábban már utaltam a farsangi szalmabábu funkciójával kapcsolatban. 368 Rámutattam arra, hogy a szalmabábu milyen sokféle magyarázatnak állt a középpontjában. Funkcionális vonatkozásban szinte minden ezzel a kérdéssel foglalkozó kutató egyetért: a szalmabábu vagy más antropomorf figura nem játékból, nem véletlenül jött létre egy-egy szokásban, hanem valamilyen hiedelem, mitikus elképzelés kifejezője, valaminek a szimbóluma, személynek, embernek bizonyos helyzetekben való helyettesítője, megjelenítője. Ebben a tekintetben a kutatók rendkívül széles területen mozogtak. Mint említettem, az adott szokásalkalomból kikövetkeztethető legcélszerűbb magyarázatot nyújtották. így pl. a szalmabáb a telet, a halált jelképezi a tél—tavasz fordulójának szokáskörében, másrészt a vegetációt, amely télen úgy tűnik, mintha elhalna, de a természet győzedelmeskedik és a zöld ág megjelenésével a vegetáció megújul. A bábot pedig, amely az adatok nagy többsége szerint mindig valamilyen negatív előjelű cselekménynek, hiedelemnek a reprezentánsa, „megölik", 365 Ujváry Z., 1966a. 33 kk.; Adatokra, kapcsolatokra 1. Novak J.E, 1913. 46.; Manga ]., 1959. 259.; 5\endrey Zs.-S%endrey Á, 1943. 229-230.; P lander F., 1938. 20.; Gönczi F., 1914. 565.; MoórE., 1932 a. 161.; Madarassy E, 1929 a. Nr. 164. 2-3.; Csalogj., 1941. 275-276.; Nagys^egi G. S., 1887. 471. 366 L. pl. Sochán P, 1930. 178., 181.; Schneeweis E., 1953. 162.; Balys ]., 1948-1949. 131-132.; Frayer J. G., 1951. I. 145-146.; Mannhardt W., 1884. 334.; BeitlK, 1933. 292-293.; Frayer). G., 1928. 584-591., 622-623.; Maclean C. I., 1964. 193-197. 367 Uungman W., 1937-1938. I. 258-259. 368 Ferencet 1.-Ujváry Z., 1962. 116 kk.
