Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
széttépik, szétfűrészelik, vízbe vetik, elássák, elégetik stb. Sok helyen szalmabábbal jelenítették meg a búcsú, a lakodalom végét, a dögvészt, a megesett leány gyermekének az apját stb. 369 A magyar hagyományban az északi, ill. a nyugati nyelvterületen, a szlováksággal határos területeken a tavaszi ünnepkör szokásainak centrális alakja a szalmabáb. Ezzel az ún. kisze-kérdéskörrel Manga J. behatóan foglalkozott, rámutatva a szalmabáb minden, a szokásból kikövetkeztethető funkciójára. 370 Vizsgálatainak eredményei - hasonlóan más kutatóéhoz — arra mutatnak, hogy a szalmabáb szimbólum, valamilyen időszak, jelenség, esemény stb. képviselője, megszemélyesítője, sőt, bizonyos áldozati kapcsolatok is felfedezhetők. Külön tanulmány keretei szükségesek ahhoz, hogy a szalmabáb vagy más antropomorf figura köré csoportosuló kérdéseket rendszerezzük, a néphagyomány egész területét megvizsgálva megnyugtató végkövetkeztetésre, eredményre jussunk. Jelen alkalommal éppen csak érintjük a problémákat, mintegy utalva az aratási szalmabábnak a hagyomány területen előforduló párhuzamaira, arra az alapvető kérdésre, amely szerint az aratási szalmabáb általában az antropomorf figurák összefüggésében vizsgálandó. Az aratási szalmabábu funkciójának, szerepének megállapítását a többi szokás szalmabábjaihoz hasonlóan a szokáskör egészének a figyelem előtt tartásával kell elvégezni. A szalmabábut általában a Korndamotmú, a vegetáció szellemeivel, mitikus lényeivel hozták kapcsolatba. Mielőtt ennek a kérdésnek az elvi vonatkozásaira rámutatnánk, vonjuk le azokat a fontosabb tanulságokat, amelyekkel a bemutatott anyag szolgált. Az aratási antropomorf figurákkal kapcsolatban az egyik legfontosabb megállapítás az, hogy — ha a szokáskör egészében tekintjük — a legteljesebb mértékben összefüggésben állnak az aratási szólásokkal és hiedelmekkel. Megállapítottuk, hogy lényegi összefüggés van az utolsó kéve és a szalmabábu között. Ilyen módon pedig, a szokáselemek láncolatában, a vetőmag megvaráz solasával, amit éppen az utolsó kévéből, illetőleg az antropomorf báb kalászaiból nyert magokkal végeznek. Az antropomorf bábuk funkciójára nyújtandó magyarázatoknál mindezeket a kapcsolatokat tekintetbe kell venni. Az aratási szokáskör szalmabábjai, antropomorfizált kévéi az aratásvégi hiedelmekhez, szólásokhoz hasonlóan felvetik a mezei, egészen konkrétan, a gabonadémonokra vonatkozó elvi kérdéseket. Az antropomorf bábukkal kapcsolatban egyértelműen úgy fogalmazhatjuk meg a döntő kérdést: vajon a bábu, az antropomorfizált kéve és ebben a körben hasonló alak, a vegetáció, a gabona mitikus lényének az objektív megjelenítője, képviselője? Természetesen mind ennél a kérdésnél, mind pedig általában, nem a jelenlegi aratóhit és aratószokás funkcióját tekintjük, hiszen az a lejegyzésekben általában egyértelműen megmutatkozik, hanem a többszörösen átértékelődött, megváltozott szokások egykori, tulajdonképpen kikövetkeztethető legrégebbi állapotát keressük. Nilsson M. P., akinek a vegetáció kultuszával kapcsolatos elvi nézeteire már többször utaltunk, kifejti, hogy a vegetációs rítusokban, ahol egy ember vagy egy bábu áll a rítusok középpontjában, tulajdonképpen szellemnek a maszkjáról, megjelenítéséről beszélhetünk. Ezekben a rítusokban az ember valójában magasabb erők birtokába igyekszik jutni éppen a maszkkal, a megjelenítéssel. Hangsúlyozza, hogy a gabona démonait, mitikus lényeit emberi alakok vagy bábok jelenítik meg a szokásokban. A klasszikus görög anyaggal kapcsolatban pedig rámutat arra, hogy mivel a vegetáció minden esztendőben elhal, hogy a következő évben ismét újjáéledjen, a vegetációs kultuszra jellemzőek az olyan istenek, amelyek meghalnak és feltámadnak. Ami pedig ezeknek a rítusoknak a legfontosabb célja: az erő átmentése az egyik vegetációs periódusból a másikba. Ez a törekvés válik szemmel láthatóvá az aratási és a vetési szokásokban. 371 369 Fontaine Ed., 1883. 25.; WredeA., 1924. 135., 159. 370 Manga]., 1942. 44 kk.; Manga]., 1956. 421-452.; Adatokat 1. még Sebestyén Gy., 1902b. 236 kk., 253 kk., 262 kk. 371 Nilsson M. R, 1941. I. 46-47.; Vö. Brelich A., 1961. 233-248.
