Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

Az adatok, a példák tanulsága szerint egy feminin mitikus lény összefüggésbe hozható a mezőgazdasági élettel, a földművelő munkával, egészen konkrétan a gabonával. Mielőtt arra adnánk meg a választ, valóban vegetációs démonokról van-e szó, a hiedelemanyag vetületét kell megvizsgálnunk az aratási szokásokban. A kutatást, a funkcionális kérdések vizsgálatát alapvetően meghatározza, hogy az epikus hagyománnyal párhuzamosan a szokásokban, cselekményekben a hiedelem tükröződik, megjelenítődik. Az utolsó kévéhez, az utolsó gabonacsomóhoz, szalmabábhoz stb. kapcsolódó szokásokban egészen nyilvánvalóan kifejezésre jutnak a hiedelemkörben, az epikus anyagban a mitikus lényekre vonatkozó elképzelések és hiedelmek. Az idetartozó példák nyomán világosan kitűnik, hogy aratáskor az öreg (baba, stary, did, Alte), Kornmutter, Maiden, Cailleach stb. mitikus elképzeléseket őriznek. Lássuk az idetartozó jellemző vonásokat. Az adatok többsége arról tanúskodik, hogy az öreg, illetőleg ebbe a fogalomkörbe tartozó más fogalommal nevezett személy vagy tárgy megkülönböztetett figyelemben részesül. Az ilyen személy vagy objektum kiemelkedik a többi közül és valamiféle olyan erőt, tulajdonságot rejt magában, amilyennel a környezetében más személy vagy tárgy nem rendelkezik. Szinte mindenütt Európában megtaláljuk a hiedelmet, amely azt mutatja, hogy az őrinek stb. nevezett személy vagy tárgy az emberek, az aratók tudatában átlényegül és nem egyszerűen egy arató, egy személy vagy egy tárgyi kellék az aratási szokásokban, hanem valamilyen sajátságos gondolat megtestesítője, hordozója. A szokásoknak két fontos tartalmi elemét figyelhetjük meg: 1. Tiszteletben tartják az öregnek stb. nevezett személyt, kévét, bábut stb. és varázserőt tulajdonítanak neki, amelytől jó termést, bőséget remélhetnek. 2. Félnek tőle, szerencsédenséget tulajdonítanak neki és ezért arra törekednek, hogy magukat távol tartsák tőle, vagy pedig megsemmisítik, „megölik", vízbe vetik, elégetik stb. Egyáltalában nem lehet kétséges, hogy az imént vizsgált hiedelmeknek kettős arculata mutatkozik meg a szokásokban is. Ugyanannak a hiedelemanyagnak a kétirányú vetületéről van itt szó. Az első csoportba tartoznak azok a példák, amelyek szerint az öreget stb. nagy ünnepléssel vitték haza, akár személy volt, akár kéve vagy bábu. Az aratási mulatságon az első hely illette meg. Az ilyen arató elsőként kapott enni, inni és vele táncolni megtiszteltetés volt. A kéve vagy bábu ugyancsak fő helyre került, megőrizték gyakran a következő aratásig, karácsonykor a szobába vitték, magját a vetőmagba keverték. Egyes példák szerint az ebből a gabonából sütött kenyérnek gyógyító ereje volt. Számos példában egészen nyilvánvalóan kifejezésre jut a termékenységre való utalás, mágikus tendencia (pl. a keleti szlávoknál a szakállal kapcsolatos rítusok). A második csoportba tartozó szokások szerint az öregnek stb. nevezett aratótól, szalmabábtól stb. - amint említettük — rettegnek, szerencsédenséget tulajdonítanak neki. A hiedelem ebben a vonatkozásban olyan erős volt, hogy még gyilkosság árán is igyekeztek megszabadulni a megszemélyesített mitikus lénytől. A hiedelem mélységét világítják meg az idetartozó példák és egyáltalában nem tudjuk megérteni, hogyan magyarázhatta Sydow C. W. és iskolája a véres verekedéssé fajuló, halállal végződő szokásokat tréfával, játékkal? Az aratási epikus hiedelemkör és az aratási szokások közötti összefüggés bizonyítása az eddig bemutatott anyag után már szükségtelen. Egyáltalában nem lehet kétséges, hogy az aratási rítusokban előforduló fogalmak a mitikus lények hajdani előfordulásának az emlékei. A változatos terminológia, a fogalmak keveredése azt bizonyítja, hogy olyan tradícióval állunk szemben, amelynek mély gyökerei vannak és a hagyománynak nem a teljes eltűnés lett a sorsa, hanem az átalakulás, az átértékelés. így pl. a menyasszony elnevezés jól beleillik a terminológiai sorba, mivel a szokásokban funkcióeltolódás következett be. Amikor már az öreg, a boszorkány stb. (a mitikus lény) elvesztette jelentőségét, de a szokást, amelyhez zömmel kellemes emlékek fűződnek (az aratás befejezésének öröme, a megvendégelés) nem vetették el, hanem a racionális gondolkodásnak megfelelően átalakították,