Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
fiz agrárkuítusz iktatása a magyar és az európai foíkjórb an 103 lítás középpontjába. Az ilyen vizsgálat egyoldalúságát Sydow C. W. és Eskeröd A. munkái szemléletesen mutatják. A végletet képviseli még ebben a tekintetben Mackensen L., aki a metafora fogalmát alkalmazva homályba burkolja és az adatok tömegével tökéletesen összekuszálja az idetartozó hiedelmeket. 357 Legújabban Honko L. is Sydow C. W után hangsúlyozza, a Kornmutter és társai semmi egyebek, mint pedagógiai fikciók, amelyeket arra használnak, hogy elijesszék a gyermekeket a gabonaföldtől, nehogy letapossák a gabonát. 358 Önmagában az, hogy egy hiedelemkörből egy mozzanatot emelünk ki, szemben áll a tudományos kutatás elveivel. Ha a sydowi teóriával szemben semmi mást nem hoznánk fel, csak azt a formális okot, hogy t. i. pl. a Nagy Magyar Alföldön a falvaktól gyakran több kilométerre fekvő, sokszor tíz-húsz holdnyi területen levő gabonát egyáltalában nem féltették a gyermekek letaposásától, már önmagában elegendő lenne az idetartozó vélemények téves jelzővel való ítéletére. Az ijesztések, a tiltások nyilvánvalóan a gabonában elképzelt szellemlénytől való féltésre irányultak. Az idetartozó hiedelmek azonban, amikor már tényleges értelmüket elvesztették, formális szólásmondássá változtak. Azonban, amikor a felnőttek a gyermekeket ijesztgették a mezei szellemekkel, egyáltalában nem jelentette azt, hogy ők nem hittek azok létezésében. Pszichológiailag könnyen magyarázható a félelemnek, a belső indulatoknak, feszültségeknek az ilyenfajta kivetítődése, megnyilvánulása. Tudományos szempontból teljesen súlytalannak tűnik a „pedagógiai fikció" érve, ha pl. arra gondolunk, hogy gyermekek (10—12 évesek) is részt vettek a gabona aratásában. Vagy pl. a kútban tartózkodó szellem (a nyíregyházi tirpákoknál éppen jesy baba) emlegetése azért, hogy a gyermekek ne menjenek a kúthoz, amikor igen gyakran valójában éppen a gyermekek látták el otthon, vagy gazdaságokban mint gyermekcselédek a vízhúzás feladatát. Ha pedig az ezeknél kisebb gyermekek „pedagógiai" ijesztgetésére gondolnak ennek a teóriának a hívei, semmivel sem tudnák megmagyarázni, hogy alakult ki Európa-szerte hasonló mitikus lényre vonatkozó hagyomány, amely a gyermekek lelkét, tudatát misztikus ködbe, értelmét, eszét, felfogóképességét magasan meghaladó szférába „kívánta emelni", hogy azzal elnémítsa, megfélemlítse, rettegésben tartsa. A feltételezett „népi pedagógiának" ez a magyarázata téves. Példáink jól bizonyítják, hogy az a hiedelem, amely szerint egy mitikus lény benne ül a vetésben, illetőleg a mezőn tartózkodik és főleg aratás idején jelenik meg, Európában általában ismeretes. Ezekben a hiedelmekben nyilvánvalóan vannak eltérések, különbségek. Úgy gondolom azonban, hogy nem a különbségek által létrejött problémákat kell a kutatás középpontjába állítani. Nem az a lényeges tehát, hogy ezekkel a mitikus lényekkel a gyermekeket ijesztgetik, vagy két fejük, vasmellük van, vagy az alvó aratót bántalmazzák stb. Mindezek a hiedelemben bekövetkezett változások. Nyilvánvaló, hogy a mezei szellemekkel kapcsolatos hagyomány, kultusz a paraszti kultúrában már több generációval korábban meglazult, fölbomlott és eredeti jelentését elveszítve funkcionálisan is megváltozott. Éppen ezért figyelmen kívül hagyjuk azokat a magyarázatokat, amelyek mindenáron azt akarják bizonyítani, hogy az európai paraszt nem gondol mezei, ill. vegetációs démonokra, amikor a fenti mitikus lényekről beszél vagy az aratási szokásokban megjeleníti és emlegeti. Ezekkel a magyarázatokkal szükségtelen vitába szállni. Ilyen alapon pl. a mesék nyomán kikövetkeztethető ősvallási vizsgálatokat is el lehetne vetni, hiszen ma már senki sem hisz a mesében, a mese mitikus lényeiben. A mezőgazdasági szokásoknak és hiedelmeknek a még fellelhető emlékeiből a vegetáció kultuszának egykori meglétét nyomozta már Mannhardt W és ha a száz évvel ezelőtti paraszt nem is hitte a vegetáció szellemeinek létezését, a hagyományaiban, szokásaiban megmaradt nyomokból egy korábbi állapotot rekonstruálni lehet. Nem a hagyomány jelenlegi funkcióját vizsgáljuk tehát, hanem időben, korokban visszafelé haladunk a paraszti kultúra történelmi országútján. 357 Részletesebben más fejezetben. 358 Honko E, é. n. 13.
