Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Krocsák professzor és a pont

Még középiskolás koromból maradt ceruzarajzaimon is felfedezem azokat a vonásokat, amelyek nem tudatosságból, hanem valamilyen intuitivitásból megjelennek a vonalak játékában. Falumban egy iskolatársamat lerajzoltam. Természetes nekiadtam. Gondoltam, örül neki, majd későbbiekben találkozva vele, megkérdeztem tőle, hogy megvan-e még a rajzom, amit róla készítettem. ,,Ah, a halványabb vonalakat meg akartam erősíteni és elrontottam a rajzot". Igen, egy vizuális kifejezési technika a vonallal való bánásmód. A vázlatokban az egymás mellett élő vonalak közül mindig tudja a vonal, hogy melyik tölti be a hivatását és az él tovább a szemlélő számára. A vonalnak ugyanúgy megvan a maga forte és a piano ereje, mint a zenében. Már első évem után, mint említettem úgy éreztem, továbbléptem és ezt akarom folytatni, hiszen már művészettörténetből is kitágult a világ. Első éven minden vasárnap a Szépművészeti Múzeumban, a kiállítótermekben töltöttem a délelőttöket, nagy mesterek műveit tanulmányozva, elképzelve, milyen lehetett a prózai valóság, amelyről ezt a megható költészetet létrehozták. Különösen érdekeltek - az akkor még láthatóvá tette Balló Ede portrémásolatai - melyeket kiváló történelmi személyiségekről készített és a híres múzeumokban találhatók. A portréfestészet érdeklődésem fő célkitűzései közé tartozott. Krocsák professzor megállapítása nem befolyásolta elhatározásomat, a festés ténye érdekelt egyelőre, nem pedig az, hogy minek fognak nevezni. 87