Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Száz négyzetméteres Rákosi-fej az Akadémia homlokzatán

valamint Magyarország különös lehetőségei nem tették lehetővé a megerősödést. Az ellenforradalom Horthy Miklós által szervezett különítményeivel és az országot körülvevő szomszédos országok hadseregeivel együtt leverte a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregét. Létrejött a Horthy-korszak, a felső tízezerrel és a hárommilliós koldussal. A Tanácsköztársaságban jelentős szerepet betöltők emigrációba kényszerültek, kik nyugatra, kik keletre a létrejött Szovjetunióba. Húsz év után létrejött egy másik kísértet, avagy lidérc, minek nevezzem? A fasizmus? Melynek vezető országa Németország, melyhez csatlakozott Olaszország, Magyarország. Húsz év eltelte után kitört a második világháború. Ebben már én is részt vettem, a fogságból is hazajöttem, és most itt vagyok az Akadémián. Most sem történetet óhajtok írni, a cím viszont szükségelteti ezt a kis bevezetést. Tudniillik Rákosi Mátyás jelentős szerepet játszott személyesen is a Tanácsköztársaságban. A Szovjetunióba került, magyarországi börtönre itéltségéböl a Szovjetunió kiváltotta. Az 1945-ös magyarországi harcokkal az előrenyomuló szovjet hadsereggel jött Magyarországra, s a Magyar Kommunista Párt uraként átvette a Szovjetunió által rábízott feladatának megszervezését. Történetírás helyett a képzőművészet nyelvéhez kötöm akkori szemléletmódom és a rám gyakorolt jelenségek hatásának értékelését. Ő volt Sztálin elvtárs nagy tanítványa. Messze szálló dalok hirdették Sztálin nevével, épül a világ! Mi pedig magyarok Rákosi nevével építettük az országot, mert miénk volt az ország és magunknak építettük. Tele voltunk szlogenekkel, jelszavakkal. Munkásököl vasököl, oda üt, ahova köll. Úton-útfélen, szavakban, plakátokon hallottuk, láttuk, nem szólva a gyűlésekről. Ennek az lett az eredménye, hogy először ha közömbösen is fogadtuk, de úgy elöntőitek bennünket, hogy nem mertünk ellentmondani senkinek, eredmény a hallgatás. Mindenkit akarata ellenére boldoggá kell tenni, mondta Rákosi elvtárs. „Nem biztos, hogy mondta" de ki mert volna ellentmondani annak, amelyik Sztálin, Rákosi vagy Lenin elvtárs nevével volt hitelesítve. így történt, hogy az elkövetkező május 1. nagyra tervezett demonstrációra a Képzőművészeti Akadémiának is felajánlást kellett tenni - pardon, önkéntes felajánlkozás volt, hogy részt vesz a dekorációk készítésében. így történt meg - nem akarván lemaradni - az Andrássy u. 69. alatt lévő, valaha kiállítóhelyiségként használt terem nagysága lehetővé tette, hogy egy tízszer tíz méteres vásznat kifeszíthessünk, hogy arra a nép nagy tanítójának Rákosi elvtársnak a portréját megfessük. Nem volt könnyű feladat, akkor jöttünk rá, mikor a „kitalálmányt" formába kellett önteni. Nem lehetett érzékelni a kép egységét, mert csak részleteket tudtunk festeni, egy szemrészt, szájrészt, orrot, mely sokkal nagyobb volt, mint egy közepes termetű hallgató. A terem pedig nem volt olyan hosszú, vagy ha lett is volna, nem szaladgálhattunk minden egyes ecsethúzás után a terem végébe az egység vizsgálatára, így pont eszünkbe jutott, hogy kicsinyítő szemüvegen keresztül fogjuk nézni, időnként leszállva a festőállványról. Még az jó, hogy egy színnel, feketével készült és kifeszíttetett az oromzatra mindenki csodálkozására, már a méreténél fogva is. Nemcsak mi növendékek, hanem mestereink is részt vettek az előkészületekben, különösen azok, akik 45 után emigrációból visszatértek. Igazán, közülük sokan kiváló személyiségek, kik hittek az első világháború végén a tanácsköztársaság jobb 84