Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Együtt a műteremben

Nagyon kevés ismeretem volt mindenről. Azért mondom a minden gyűjtőfogalmat, mert ebbe beletartozik a város földrajzi helyzete, terei, épületei, üzletei, intézményei, de a személyek is. A mesterem, a többi mesterek, műveik, munkásságuk, magatartásuk. Nemkülönben osztályos társaim, azok, akikkel összebarátkoztam, tanultam tőlük, tanultak tőlem. Ez még egy kis visszapillantást jelent arra az egy évre, amelyet végeztem, mielőtt a katonasághoz bevonultam volna és megértem volna a világháború végét, és visszakerültem, hogy másodévesként folytassam a tanulmányomat. Folytatom, mert fel akartam készülni a nagy mesterek példáját követve, hogy elsajátítsam a technikát, a mesterséget, amelynek segítségével, mint már többször is akaratlanul, akarva, mindig oda térek vissza, miként Rembrandt a szűk környezetéből a végtelenbe tudott tekinteni, s szerény képességemet én is kifejlesszem tanulással, szorgalommal, hogy részt vehessek az alkotás örömében. Az akkori festőnövendékek, szobrászok nem viselkedtek úgy, mintha már művészek lennének. Ezért sajnálatos nemcsak az én esetemben, hanem többjüknek monográfiáját olvasva azonos módon nem sokra becsülvén az Akadémián végzett tanulmányaikat, mostohán bánva velük, eltűnésük vagy tönkremenésük miatt csak kévésük áll rendelkezésre, hogy fejlődésük útját rajzaikkal vagy festményeikkel illusztrálni tudnánk. Sokat adtunk mestereink véleményére, magunkba szívtuk tartalmas emberi megjegyzéseiket, a művészetben való jártasságukat és az ő végtelenbe való tekintésüket is. Együtt a műteremben Van a tárgyaknak könnyük. Érzem olykor, hogy sírnak a szobámban nesztelen; sötétedő, sejtelmes alkonyokkor bús lelküket kitárják meztelen. Szégyenlett kínjuk fájlalják a képek, szegekre fölfeszített vértanuk, s mint este egyedül maradt cselédek, sírnak a tárgyak, bárha nincs szavuk. (Babits Mihály: Sunt lacrimae rerum) Az epreskerti műteremben. Epületek, fák között vannak. Itt találhatók a szobrászat műhelyei és úgy mondják, itt volt Benczúr műterme is, kinek tanítványa volt Burghardt mester. Összegyűltünk, mesterünk is közöttünk van. Elmondja, hogy valószínűleg el kell válnia tőlünk. Annak idején mesterét is el akarták távolítani, de neki sikerült visszajönnie. Ó viszont nem reméli, hogy neki sikerülne. Szóltam már aláírás gyűjtésünkről, melyben kértük tovább maradását. így két évig még mesterünk volt. Mesterünk? E kérdőjelezést azért teszem meg, mert maradása állandóan feltételezett kételyek közt lebegett. Fennállt az eltávolítás bármelyik pillanatban. Adták ezt azok a jelzések, amikor helyettesítő mesterek vették át ideiglenesen korrigálásunkat. Ezekhez is nagy tisztelettel közeledtünk, és ugyancsak ők is nagyon emberséges magatartást tanúsítottak velünk szemben. A magyar képzőművészet nagy generációjának tagjai 81