Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Fogságom

beavatott feketén történő disznóölésébe (engedély nélküli vágások). Természetesen megvendégeltek bennünket, engem külön csomaggal elláttak az utamra, szép emlékkel távoztunk. Húsvétra érkeztünk jelentősebb helységbe, ahol szintén egy módosabb családnál kaptunk elszállásolást. Húsvét ünnepére - talán német tudásom miatt - egyedül ebédmeghívást kaptam a családi asztalhoz. Misit a kislányokkal együtt más helyiségben szállásolták el. Igazán emberségesen fogadtak, bár itt megjegyzem - hogy lehet, népi sajátosság -, volt valami tartózkodó szertartásos magatartás bennük, velem szemben, nem gondolkoztam rajta, hogy mi az oka, természetesnek vettem, hiszen idegenek voltunk, lehet, hogy hiányos nyelvtudásom is hozzájárult. Nem távoztunk egyébként hiányérzettel innen sem, vonultunk tovább, egyszer csak azt észleljük, egy gyönyörű fenyőerdőn keresztülhaladva: katonai felszerelések eldobálva, kézigránátok, benzinhiányos autók az útszélen, mintha vége lett volna a háborúnak. Az erdőből kiérve, lakosokkal találkozva érdeklődtünk a hadi helyzet iránt. Május 9-e volt, az egyik német paraszttól megtudtuk, hogy Hitler kaput, vagyis meghalt. Nem egészen hittük, de alig tudtuk leplezni rejtett örömünket, hogy akkor már ha így áll a dolog, vége a háborúnak. Fogságom Hogy a babiloni vizeknél ültünk, Ott mi nagy siralomban keseregtünk. A szent Sionról megemlékezvén, Melynél gyönyörüségesb hely nincsen. A nagy búnak és bánatnak miatta Hegedűnket függesztettük fűzfákra (Szenczy Molnár Albert: 137. zsoltár) Nem tudnám megmondani szám szerint, hogy hány embert számlált visszavonuló menekülő tömegünk. Elgondolásom szerint legkevesebb tízezren felüli lehetett. A menet eleje és vége között legalább három, ha nem négy-öt kilométernyi távolság volt mérhető. 1945. május 9-e volt, amikor úgy nézett ki, hogy a háborúnak vége. Szabadságérzetünknek azonban még nem jött el a realitása. Az igazat megvallva, azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk és hova megyünk? Az a kevés összetartozásunk is, ami eddig megvolt, felbomlott. A bátorkodók el-elmaradoztak. Bízva önmagukban, hogy önmaguk irányítsák sorsukat. Az áradó Dunán két-három bátor ember tutajt eszkábálva, le akarta úsztatni magát, egész Budapestig. Sajnos hallottunk róluk, hogy több ilyen vállalkozás hullámsírban ért véget. A tömeghez, meg az élelmezési központhoz ragaszkodás miatt maradtunk együtt. A bizonytalanságot növelte az innenonnan hallott fegyverropogás. Hírek szerint egyesek csoportba verődve garázdálkodtak, vagy meg nem adva magukat, tovább akartak harcolni. Lovon száguldó orosz katonákkal, sőt reguláris csoportokkal is találkoztunk. Nem törődtek velünk, mentek a maguk útján. Linztől visszafordítottak kelet felé, majd Bécsnél feltartóztattak bennünket, a civileket kiválogatták közülünk, pontosabban a katonákat egy csoportba 69