Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Hegedülni tanulok

Hegedülni tanulok A hegedűk végeztek, s úgy megyek most haza a hangverseny után, mintha agyamban rakott volna fészket egy egész liget csalogány. S ahogy fölnézek a tavaszi égre e szép, magányos éjszakán csillagok ligete csattog köröttem s egy egész égbolt csalogány. (Szabó Lőrinc: Hangverseny után) Bejáró diák lévén, reggeltől délig az iskolapadban, délután pedig Bőcsön otthon, így eltelt egy nap. A bentlakás szüleimnek anyagilag megterhelő lett volna, noha első időben nagyon minimális, csak szimbolikus összeget kellett volna fizetniük. Az igénybe vehető plusz szellemi tevékenységtől, amit a bentlakás biztosított volna, elestem. A falumtól, annak életétől, ősi rámméretezett szellemétől nem szakadtam el, sőt annak pozitívumát magamba szedtem, a gimnáziumban tanultak bizonyos szintet képviseltek. A mit? Miért van? - kérdésekre is magyarázatot, feleletet szerettem volna kapni. Említettem, Sanyi testvérbarátommal, az apja által készített citerán, megtanultunk citerázni. Másképpen jutottunk a zenei élményhez, mint azok, akik városban, hangversenyen élvezhették az általunk elképzelhetetlen, hangszerek által varázslatos zenei hangok, változatának szépségeit. A citera a fonóházak szórakoztató eszköze volt. Ünnepnapokon a már kezdő fokon hegedűt nyikorgató cigánygyerekek karácsonyi, húsvéti köszöntését hallgattuk élvezettel. Sanyi testvérei közül egy fiútestvérének, Jóskának, egy leánytestvérének, Esztinek volt olyan szép hangja, hogy a templomban tartott iskolazáráskor a tanító rájuk szabta a zsoltárok szépen eléneklését. Sanyi pedig a telente létrehozott színdarabokban a bonviván szerepét töltötte be, gyönyörű hangszínezetével. Semmi körülmények között sem privilegizálom magamnak a tehetséget. Gondolva rajzi tevékenységemre. Sőt éneklésbeli, táncolásbeli, még tovább, az udvarlásbeli megnyilvánulásomat, ahogy gimnáziumbeli helyzetemet alacsonyítani igyekeztek, emberi szándékomat is lekicsinyelték. Ezektől eltekintve is viszont mindegyikben nagy örömet leltem, ha a zenét hallhattam, a táncot pedig láthattam. Gimnáziumi osztálytársaim közül sokan jártak Szűcs Gergely zenetanárunkhoz, aki éneket is tanított nyolc éven keresztül. Bennem is élt a vágyakozás, hogyha már nem is tudok szépen énekelni, a hegedűn hátha ki tudnám fejezni, amit Sanyi énekhangjával, adottságával oly könnyen nyújt a hallgatóknak. Már régebben is szerettem volna, ha apám vett volna egy hegedűt, de hát nem volt pénz rá. így aztán valószínűleg, mégis abból adódóan, hogy az év végi jutalmamat átadtam neki és minden rosszindulat nélkül, jókor, jó pillanatban történt a kérésem. Miskolcon lévén, valamit vásároltunk, anélkül, hogy megsérteném, egy-két kupicával megivott, és ekkor megvett egy hegedűt. Harminc pengő volt, abban az időben ez nagy pénz. Elek Sándor boltjából, most is megvan. Az idők folyamán egy akvarell is készült róla, amit már sokan szerettek volna megvásárolni, nem szándékszom eladni. 36