Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)
Az „alma mater" kegyeiben
Az „alma mater" kegyeiben Kint-bent sötét vadon. Fülel a lélek. Ami „szabadon" csak úgy „eszébe" jut bár szikra a fény: az tán az út. A „beképzelt" jövő helyett a hány iskolát kitanult múlt súg s vezet! (Illyés Gyula: Szabad asszociációk) Szüleimet meglepte, hogy tanulmányaimat tovább akarom folytatni és nem hagyom ott az iskolát. Elmondtam nekik, hogy rajztanárom megkérdezte tőlem, nem volna-e kedvem a művészi pályát választani? - Nagyon szép pálya - de egyben figyelmeztetésül hozzátette - veszélyesebb, mint a katonaság. A művész szó a kétkezi munkával foglalkozó ember előtt nem volt valami nagy becsben. Annál is inkább, mert úgy vélték, hogy épp ideje, én is keresetemmel gyarapítsam a családi vagyont. Ezt apám rokonai is nagy lelkesedéssel és akarással támogatták. Végigjártam a negyedik gimnáziumi évemet, még nem volt eldöntve, megyek vagy maradok. Történt ugyanis, hogy új osztályfőnököt kaptunk. Volt osztályfőnökünk, Gyuszi bácsi igazgatóhelyettes lett. H. Kovács Mihály Makóról származó, szegedi egyetemen végzett magyar-német szakos tanár - kinek egyetemi osztálytársa volt József Attila - vette át az osztályfőnöki teendőket. Hamarosan nagyon megkedveltük, annak ellenére, hogy hirtelen természetű, szangvinikus típus lévén, csak önmérsékletesen kellett viselkednünk, nehogy magunkra haragítsuk. Kár lett volna, mert minden cselekvésében, ítéletében, minket védő és segítő bátyánk volt. Osztályfőnökünk maradt, egész az érettségi befejezéséig. Ezzel elárultam, kissé előbbre ugratva a jövőmet, végül is folytattam tanulmányaimat. Bár ilyen egyszerűen kijelentve nem sokatmondó, pedig tele van gazdagsággal, vívódással, sikerrel, sikertelenséggel, élménnyel, élménytelenséggel az iskolában töltött, érettségiig eljutott utamon. Mindig arról akarok szólni, amiről hiába akarnék, kiderül, szavakban nehéz. Pedig azt akarnám megértetni a sorok olvasójával. Gondolattársítás, asszociáció. Illyés Gyula fent jelzett mottójának soraiból idézve „Fülel a lélek. Ami szabadon csak úgy eszébe jut". Eddig a jelenségek számomra ösztönösen adták és oldották meg a lényeget, most itt tudományok, egy új tulajdonság, a megismerés gyarapodása a gondolkodásban jelenik meg. Újabb és újabb felfedezés öröme irodalomban, történelemben, természettudományi tárgyakban, nemcsak az ösztönös, hanem a kritikai megismerést is törvényszerűvé teszi. Ezen kívül rajztanárom adott számomra élményt, ha csak lehetett, a rajzolást nagy kedvvel csináltam. Minden egyes alkalommal, amit festettem akvarellt, bevittem megmutatni neki. Megelégedettséggel szemlélte, bár sok útmutatást emlékezetem szerint, nem adott. Két alkalommal mégis oly lapot készítettem, amit rendkívüli módon méltányolt. Az egyik akvarellem egy őszi táj volt. A Hernád partján festettem, festésekor a kezem már érezte az ősz hidegét és ezért gyors ecsetkezelésre késztetett (vázlatosságra). A víz tükrében a hernádnémeti templom tornya tükröződése látszott. Tanárom, Imreh Zsigmond látva, így kiáltott fel: Olyan, mint egy Paál László-kép! Berámáztatta. Az igazgatói iroda tulajdona lett (második világháborúban elpusztult). 30
