Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Bevonulok

Megérkeztünk Miskolcra. Az állomásról gyalog, az Avas-alji, Szinva-parti ősi iskola kapuján beléptünk. A sok diák zajától volt hangos a folyosó és a tantermek. A kitett falitáblán lévő utasításokból megtaláltuk a termet, amelynek ajtaját édesanyám kinyitotta és beengedett. 0 már nem lépte át a küszöböt, én mentem be egyedül meghatódva, mint egy eleresztett kezű kisgyermek. Fejemben az járt, mi lesz most velem? Nem volt azonban időm sokat gondolkozni, gyorsan peregtek az események. Bejött egy ember, egy tanár (és később megtudtam, az osztályfőnökünk), dr. Jégh Gyula. Nagyon kedvesen beszélt hozzánk, névsort olvasott. Mindenki ismeretlen volt. Nem mertem szólni senkihez, pedig biztatóan mosolyogtak rám. A későbbiek során ki is tűnt, hogy ezekkel a különböző helyről jött emberekkel, különböző rangú családból és különböző anyagi helyzetből jövő gyerekekkel örökre szóló testvérbarátság szövődött. Hiszen nyolc éven keresztül együtt voltunk. Osztálytársaim mindegyikének a nevét felvéshetném erre a lapra, de kivételezés miatt nem teszem. Egyediiliségem feloldását jelentő történetet, mégis megbocsátják, ha Bányai Samu osztálytársam nevét feljegyzem. Bejáró diák voltam nyolc éven keresztül. Késő délután érkeztem haza, így édesanyám tízórait is becsomagolt a táskámba. Egy alkalommal rozskenyéren szalonna darabokkal berakva volt a tízórai csomagom. Bányai Samu, akiknek péküzletük volt, nekem mint falusi gyereknek csodaszámba menő volt a ropogós kifli, zsemle. Osztálytársam bátrabb lévén, meglátva a számára különlegesnek tűnő falusi falatot, elcserélni ajánlotta ropogós szép fehér zsemléjét az én tízóraimért. Az elkövetkező időkben soha tudatukban sem fordult meg, hogy ki honnan jött, milyen társadalmi helyzetből. Tanáraink szelleme is ezt tudatosította bennünk. Csak a teljesítmény, a magatartás és a képesség minőségének kibontakozása volt, amit méltányoltak. Mélyen érintettek falumbeli diáktárs elődeimnek rosszindulatú megjegyzései. Ezek a megjegyzések csillapodtak ugyan, de tudat alatt, ha alkalmuk adódott rá, nem mulasztották el, hogy még hazugság árán is, szüleimet ne szomorítsák bizonyos megjegyzésekkel. Gimnáziumi osztálytársaim segítőkészsége, ebbeni közösségbeli befogadása, tanáraim tárgyilagos megismerése hozzájárultak ahhoz, hogy erősítsék hitemet. Felismerésem, tudatom formálója, mely által megértettem, hogy az emberek gondolkodása különböző. Nemkülönben a szeretetük. Rá kellett arra is jönnöm, hogy ez a sötétkék bársonysapka kötelez. Láttam az embereken, ahogyan hozzám szólnak, beszélnek velem, másnak tekintenek, mint azokat, akiknek ez a Bocskai-sapka nincs a fején. Figyelnem kellett önmagomra, mit ne tegyek, hogy nehogy megbotránkoztassam az embereket, ha kérdeznek, illedelmesen tudjak rá válaszolni. Voltak is ilyen zavarba ejtő kérdések, amellyel nyomozták leleményességemet. Mindazoknak emlékeimben megadom a tiszteletet, akik velem megértéssel voltak. Sajnálom, hogy már név szerint nem emlékszem azokra a presbiterekre, akik dr. Hegyaljai Kis Géza, bőcsi református lelkész vezetésével megjelentek az iskolában, és kiválasztottak engem, hogy gimnazista legyek, és képességeim szerint törekedjek arra, hogy bepillanthassak a végtelenbe. Az ö példájukat követtem, amikor létrehoztam a ,, Tudás hatalom " című alapítványt a Bőcsi Általános Iskolában, hogy annak kamataiból tehetséges gyerekek jutalmaztassanak, kiváló szellemiségű tanulók neveltessenek. 25