Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)
A miskolci Lévay József Gimnázium tanulója lettem
A Miskolci Lévay József Gimnázium tanulója lettem Óriások csősze őt érkezni látta, S mintha mennykő volna, így dörgött reája: „Ha jól látom, ott a fűben ember mozog; Talpam úgyis viszket, várj, majd rád gázolok." (Petőfi Sándor: János vitéz) Az évnyitó ünnepély megtörtént. Másnap már tudtuk, hogy melyik teremben kell gyülekeznünk. Én első A osztályú tanuló lettem. Volt még egy első osztály, a B osztály. Az osztályfőnökünk elrendezett bennünket, amely különböző gyakorlati dolgokból állt. Lediktálták az órarendet. Nekem újszerű volt, hogy óránként más-más tanár jött be, nem úgy, mint Bőcsön, ahol három osztálynak is egy tanítója volt. Bőcsön még megvolt a palatáblánk, itt viszont füzetek vették át a szerepet, amit nekünk kellett megvásárolnunk, a tanár által előírtak alapján, ugyancsak a tankönyveket is. Az üzletbe, ha bementünk nekem feltűnt az, hogy az eladó mindig megkérdezte, hogy kifogja tanítani a tantárgyat. Akkor ez kell, ha amaz a tanár tanítja, akkor ez kell, tehát a boltban tájékozottabbak voltak, mint én. Tele voltam esetlenséggel, ügyetlenséggel. Ezt az esetlenségemet igazolja az is, hogy tanítás befejezése után, mivel hosszú időt vett igénybe a táskámba történő összepakolás, s mire kiértem az állomásra, a vonat, amelyen Bőcsre kellett volna utaznom elment. Semmire sem voltam felkészítve, ijedtemben nem tudtam mit kezdeni magammal. Most segített a nagymamámmal történő vándorlásom emléke, úgyhogy a vasút mellett sírón szepegve, elindultam gyalog hazafelé. Tizenöt kilométert megtéve. Hazaérve anyám azt mondta, miért nem vártad meg a következő vonatot? Nem szóltam semmit rá, mert én úgy képzeltem, hogy már nem is fog több vonat jönni. Közben meghallottam, hogy Eszter nagymamám járta végig a falut, a bejáró diákokat kérdezve, hogy nem láttak-e, nem tudnak-e hollétemről, mert nem érkeztem meg. Saját káromon tanultam. Óra végeztével pontos ritmusban kellett összerakodnom és rövid lábaimat szaporázni, hogy perc pontosságra egy fél órát meg nem haladva - a távolság megtevését - elérjem a vonatindulást. Tudtam, hogy sok ismeretlen dolog fog még elibém tódulni, próbáltam azonban figyelni és gyarapítani a megoldások módját. Az iskolába járó többi bejáró diákcsoportban én is tag lettem, figyelemmel kísértük egymást, összebarátkoztunk. A vasút külön diákkocsit szerepeltetett a bejáró diákok számára. Nyolc éven keresztül barátságok keletkeztek, amelyek életünk folyamán is megmaradtak. Szólnom kell arról is, hogy az osztálytársaim milyen társadalmi összetételűek voltak. Bár már írtam, hogy szociális helyzetük a szülőknek nagyon különböző színvonalú volt, más szempont is megemlíthető. Sok tanítógyerek, papgyerek volt található az osztályban. Voltak vasutas, földműves emberek gyerekei is. Tanító- és papgyerekek eleve valamelyes kedvezményt is kaptak, ingyen menzát, amelyet nekem is felajánlottak, de minthogy bejáró diák voltam és a fent leírtak alapján a vonatra indulás miatt megebédelni képtelenség lett volna, az ingyen menzát nem tudtam igénybe venni. Osztálytársaim az első pillanattól kezdve nagyon barátságosak voltak. A városiak különösen magabiztosnak tűntek, hiszen otthon voltak, megszokták a közlekedést, a vásárlást, hogy mit hol lehetett venni. Tudatában voltam annak, hogy okosabbak, mint én. Hiszen én el se tudtam képzelni, hogy magyar 26
