Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Úgymint tanár

egy közös kirándulást. A két kislányt akvarellel megfestettem. Nekik ajándékoztam, őrizték az így kapott nem is tudom, minek nevezzem, ajándékot, zsákmányt. Látván rajtuk, hogy nem engedik ki a kezükből. Majd egy rövid idő után titokzatos kéréssel odajöttek hozzám, és kérték, hogy rajzoljam le a nagymamájukat. Minek akarjátok, hogy lerajzoljam? Azért, hogy örüljön neki! A Nap elől eltűntek a száguldó felhődarabok, és a Nap sugara bevilágította a két lánygyermek kedves arcát. Édesanyjuk a napfényen keresztül küldte simogató mosolyát. Ezek a végtelenbe pillantások. r Úgymint tanár S a jegenye - zöld máglya - égre lobbant a pusztában: - s hol tornyok nincsenek, harang se zeng, hirdeti roppant hitét, kiáltva, fényben, viharokban: Gyermekek, népek, erre jöjjetek! (Váci Mihály: Jegenye - fényben) Megjött a nyár. Aranyló sárgává vált a búzamező. A hegyekből is lejöttek az aratást vállaló kepések, segíteni a rendvágást. A termést érlelő Nap diktálja a munka ritmusát, hogy minél kevesebb veszteség érje a betakarítandó életet, a búzaszemeket. Ebből készül a kenyér, az ünnepi fonott kalács. A rendvágás, kévekötés, keresztberakás s az életnek nevezett búzaszem olyan fogalmak, amelyek az embernek a természettel való kapcsolatát tükrözik. Az ember az első őstermészetből létrehozza az emberiesített második természetet. A búzaszem már a humanizált természet, melyet a földműves nép életnek nevez. Az emberi munkán keresztül uralmat nyer a természeten, s átalakítja azt, ezen kölcsönhatásban megy végbe az emberiség küzdelme. 149