Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

A palatábla

hogy nehezen tanultam meg és szégyenszemre be kell vallanom, hogy magyarul még most sem tudom pontosan, latinul pedig hibátlanul elmondom, eleitől a végéig. Ugy látszik, az életkori sajátosságomnak nem megfelelő időpontra erőltetett rám. A faluban a legnagyobb épület a templom volt. Nagymamámmal minden vasárnap el kellett mennem templomba. Szépen kellett viselkedni, a pap patetikusan beszélt, a templom falába épített építményből, szószékből, csendben hallgatta mindenki, én pedig a mászkáló templomi poloskákat nyomkodtam széjjel, ami kellemetlen illatot áraszott, amelyért dorgálást kaptam. így nézett ki ez akkor, de ha visszaemlékszem, volt ebben valami kimondhatatlan jellemnevelő hatás. Ebben az épületben mintha mindenki kimondta volna magára a kötelezőt, erre a pillanatra, azt mondta, most ide úgy jöttem, mint az ember. A közös éneklés, az emberi hang zenei összharmóniája, a szférák zenéjéből egy töredék. A vallási áhítat közössége, talán a nagy esztétikum élményének vágya, a végtelenbe tekintés igényéből származik. A köznapi megismerés többletéből való válogatás, az emberiesített természet szemlélete, a művészetbe vezető út. A palatábla Szenvedélyes készülődés a harcra és megalázkodás a végtelen előtt. Bogárkis lényem szálló porszem lényem amint megtörök és újból felemelkedem (Kassák Lajos: Enteriőrök) Gondtalanul éltünk Sanyi barátommal. Természetesen nemcsak elzárkózva, hanem köznapi életünk tele volt változatos eseményekkel. Ebben az időben testvér-barátomnak három lánytestvére volt. Ok is körülvettek, bár a mi kettőnk - fiús játékaink bátrabbak, nomádszerűbbek voltak, mint az övék, vagyis a lányoké. Viszont az őket érő esetleges veszélyektől mi is védtük. A falu gyerekeivel hol egyetértésben, hol kisebbnagyobb viszályban álltunk. Mi viszont egy család voltunk, együtt gondolkoztunk a mi fantáziánkban gyerekesen a jövőnkről. Jellemző volt ránk, hogy úgy gondoltuk, hogy ha felnövünk is, együtt fogunk élni. Ki is néztünk az előttünk lévő, még be nem épült faluvégi üres telkekből egy jókora darabot, hogy majd azt megvesszük, házat építünk és ott fogunk élni, szép békességben, mint ahogyan az AENEAS eposzában meg van írva. Honnan vesszük a pénzt? Arra is megvolt a válasz. Összeadjuk a pénzünket, amit húsvéti locsolkodásnál szereztünk, és először veszünk egy bárányt, az majd megellik, akkor már kettő lesz és így tovább mindaddig, míg egy nyáj lesz belőle, mint amennyi Homolya András bácsinak volt. Az őrzőjével, Csapó Ferivel jó barátságban voltunk, úgyhogy szinte együtt őriztük a bárányokat. Tulajdonunknak is éreztük, már gyerekfejjel. Közbejött fejlődésünknek olyan stádiuma, midőn a felnőtt emberek, rokonok, mikor szüleink társaságában szemrevételeztek - azt kérdezték, mikor megy iskolába ez a gyerek? - Hogy megnőtt?! Ősszel már megy, volt a válasz. 14