Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Utaim Itáliába

száma növekedett és most már meggondolandó volt, hogy szabad pályát válasszak-e? Közelebb voltam nyugdíjazásom eléréséhez, mint a munkám megkezdéséhez. Kétségkívül, hogy műveim száma gyarapodott. Tanári foglalkozásom mellett nem volt időm, hogy fórumokon mentől többet jelentkezzem. Ezeken való szereplésről, a köztudatba való kerülésről, annak módjáról a következőkben szólok, bár munkásságom mennyiségének nagyobb része erre az időre tevődik, mégis kevesebbet szólok róluk, mert katalógusokban műveim megismerhetők. Karcolatom pedig belső vívódásom, a művészeti megismeréshez való vágyamat, valamint nagy mesterek iránti tiszteletemet fedi fel. Utaim Itáliába Megbűnhődött már Numitor testvére, s a teljes Pásztornépet a két ifjú vezette tovább. Jó. A Palatium erdős sziklafalára megy egyik Reggel, Aventinus-csúcsára a másik ered. Hat madarat lát ott Remus, ő kétszer hatot - ez hát Dönt és Romulus így, íme, a város ura. (Ovidius: Róma alapítása) A latin nyelvtanítás kemény követelményt állított a gimnáziumi diákok elé. A latin és a gimnázium szinte egy fogalom volt. Tudat alatt lázongtunk e keménység ellen. Holt nyelv, minek ez? — mondtuk. Vergilius, Ovidius, Catullus, Ciceró stb. Sorolhatnám a végtelen sort. Fordítottuk latin nyelvű írásaikat. Nyolc éven át a hétnek minden napján volt latinóránk. Ötvenkét évesen emlékszem erre az időre, mivel ekkor adódott meg számomra, hogy Itáliába, Olaszországba látogathassak. Az etruszkok, latinok hazájába. Oda, amelyet tanulmányaimból, nyolcévi gimnáziumi és ötévi akadémiai éveim alatt képzeletemben felépítettem, a Földközi-tengeri kultúrának az érzékletes makettjét. Ezen kívül azt az életelemet, energiát adó szellemi atomokat, melyek minőségileg megerősítették világnézetemet és művészeti hitvallásomat. A történet a következő: Anyósom, vagyis anyu, ahogy gyerekei hívták és én, mint egyik lányának a férje, én is használhattam ezt a megszólítást. Tehát anyu újból szándékozott meglátogatni Rómában Rellus nővérét, Anzelma nevű orsolyita apácát. 1974-ben háromévenként lehetett útlevelet kapni nyugati országokba. Az előző időkben a vasfüggöny határ miatt lehetetlen volt még remélni is, hogy eljussak Itáliába, a művészet hazájába. Vágyik ide minden valamirevaló művészi pályára készülő, vagy tevékenykedő. Feleségem egyéves fiunk miatt nem kísérhette el az édesanyját, és én vállalkoztam az elkísérésre. Nem is tudom kifejezni, örömömbe szívtam magamba a levegőt. Rómába megyek! Ismételgettem magamban. Igaz ez? Megtörtént! Nem tudom érzékeltetni örömömet. Valóságos transzba estem. Eszembejutott a latin szövegek memoriterje. Ismételgettem magamban. A görög mitológia, amelyről latin tanárunk oly lelkesedéssel mesélt, valamint az itáliai és latin kultúra, melyen nevelkedtünk. 142