Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Utaim Itáliába

Nosztalgiámban ne vegyék hencegésnek latin szövegemet, ha ideírom karcolatom mottójának két kezdő sorát latinul. Iam luerat poenas fráter Numitoris, et omne Pastorum gemino sub duce vulgus erat. Meg fogom látni a Lupercal barlangját a Palatínusnál, ahol a farkas az ikreket, Romulust és Rémust felnevelte. Ok alapították Rómát? Ennyit abból az időből, amikor még izgalommal vártam, hogy hányat kell még aludnom, míg eljön az indulás napja. El is jött. Azon az úton haladtunk, amelyiken szüleimmel még mielőtt gimnáziumba kerültem volna, különös kirándulást tettünk nyugalmazott elemi iskolai tanítómhoz. Besötétedett, este érkezett vonatunk Zágrábba. A felszálló utasok közül, véletlenül egy olasz tanárral kerültem össze, aki beszélt angolul és így e nyelven ütöttük el álmosságunkat - beszélgetésünkkel. Hajnalodott, ahogy megérkeztünk az olasz határra. Nem tudom, hogy véletlen-e, vagy csak sajátos népi tulajdonságból fakadó, hogy ki kellett néznem a vonat ablakán - a nagyhangú kiabálást hallva -, ami veszekedésnek tűnt fel. Olasz népi karakter a nagy hang? Ugyanis az előzőleg kiabáló személyek barátságos nevetgéléssel haladtak a vonat folyosóján. Eljött az ideje, befutott a vonatunk Velencébe, hirtelen le kellett szállni, mert a vonat máris indult, nem teketóriázott. Biztatott is angolul társalgó olasz kollegám Quickly, quickly! (Gyorsan-gyorsan). Végeláthatatlan tengerrel körülvett város. Város? Valami mesebeli színpadnak tűnt fel nekem az egész. A gondolák sajátos alakjai, a víz fölé emelkedő, bizarr kajlaságuk teljesen más volt, mint a Hernád ladikjai. A valahai kincsekben dúskáló Velence, túlzott ízlésalakításának dekadenciába torkolló megnyilvánulása. Anyuval a Canal Grande hajóállomáson egy kis hajóra szálltunk, mely a San Marco térig vitt. E térről kiláthattunk a San Giorgio szigetre. Anyu szeretett volna átmenni erre a szigetre, hogy a templomban egy imát mondjon unokájáért, Györgyért, aki egyéves volt. Sajnos mivel még Padovába is el akartunk menni, és a Frari templomban szándékoztuk még a Tizian, Mária mennybemenetele című festményt is megnézni, szabott volt az időnk. Benéztünk a Szent Márk Székesegyházba, majd igyekeztünk az állomásra, betérve a Frariba útközben. A vasúti állomásra érve, felszálltunk a Padova felé induló vonatra. Kora délután megérkezve a Szent Antal székesegyházba, megnéztük a szent ereklyéit. Részt vettünk az Antal-napi körmenetben, sajnos a Scrovegni kápolnában lévő Giottó festményeket zárva találtuk. Az állomásra érve, éjjeli utazásunk Pisánál végződött. Nappal megnéztük a ferde tornyú székesegyházat, majd megint egy éjjeli utazással megérkeztünk Rómába. Itt nagy szeretettel fogadtak bennünket. Én különösen meghatottam őket és elnyertem szimpátiájukat, hogy Assisibe készültem, a Giottó-freskók látásának élményében akarván részesülni. A tisztelettudó apácák bennem úgy látszik, a szent iránti zarándoklatom fanatikus elkötelezettjét vélték látni. Én nem akartam hitükben megingatni, igazán nagy tisztelettel adóztam nekik. Évek múltával is felejthetetlen magatartásukkal emlékeimből kitörölhetetlenek. Már nagyon belemerültem a látványok felsorolásába, nem tudom megoldani, hogy mindegyiket megemlítsem. Rellus néni assisi utunkra elkísért bennünket. O is Képzőművészeti Akadémiát végzett, gazdag ismeretével vezetett bennünket végig és mutatta be Giotto alkotásait. Élménygazdagon tértünk vissza római szállásunkra. 143