Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Vigaszért bolyongva a szellem tárházában

A fizikai léten kívül mit is veszítettem ? Mi is volt az, amiért ragaszkodtunk egymáshoz? Az ajándékozás a másik számára - az azon nyert élménye - megszűnt. Az adakozás élményének örömét kell újra megteremtenem. Ez az alapvető. A dolgok azonban nem az elgondolásokból, hanem a valóságokból nőnek ki. Kérdés, mi az út a megvalósításhoz? Itt most nem szándékszom körülmagyarázni a dolgokat, mert mentől inkább lomposodna, annál inkább érthetetlenebbé, sekélyesebbé válna. Elhunyt feleségem kijelentése, ,,hogyha meghalok, Bínó Mártát vedd feleségül", íródott agyamba, annak ellenére, hogy próbáltam szerény lenni és kétségbe vonni a realizálását. Jóval fiatalabb volt, mint első feleségem. Nem tudtam róla, hogy netán nincs-e férjnél? Viszont hullámzott bennem az igen meg a nem, a véletlen és szükségszerű predesztinációja. Ezt gyengeségemnek tulajdonítottam. Emmi hagyatékozása, melyből kiérződik a megélt élményeinek továbbfolytatódó átruházása. Bizalma és hite abban, hogy én ezt vállalom és teljesítem, kettőnk iránti hálájával köt össze bennünket. A szellem tárházából, immáron az előbb leírtakból is, bőven áll rendelkezésre, nemcsak az én számomra, hanem mások számára is. Ugyanezt szolgálja mesterségemből származó hivatástudatom kiteljesítése, munkásságom a festészeten keresztül. Hogyan csináljam ezt? Teljesen idegen voltam, nem emlékszem, hogy egyáltalán kijelentő mondattal is megajándékoztuk volna egymást, a szellem tárházában vigasztalásomra, bánatom enyhítésére valóban teremtettem egy világot, amely inkább hasonlított egy petrarcai Laurához, amelyet Bínó Márta hordott magában, érzékletesen. A szellem alkotása hozta felszínre bennem mindazoknak a barátságát, akikkel műveiken keresztül megismerkedtem. A görög mitológia Orpheusza és Euridikéje élővé teszi halott felségem emlékét. Feljöhet az alvilágból, ha nem nézek 140