Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Puskagolyók közt Ámor nyila

Hosszú történetet tudnék mondani, de minthogy nem a történetek érdekességeinek mesélése a célom, hanem azok a bensőmet alakító hatások, amelyek a művészet szavakban ki nem fejezhető katartikus erejét adják. Ez pedig valaminek a megtalálása, amely úgy tűnik, ezt kereste régen, meg kell őrizni, mert nélküle a vesztés érzésével megy tovább élete útján. Az eleai filozófusok keresték azt az anyagot, azt az állandót, amely oka mindennek, de maga változtathatatlan. Egyetemi hallgató voltam, mikor sétálva kollokviumra készültem, és a víz hordta kavicsok közül lehajoltam egy különleges csillogásé és formájú kavicsért, hazavittem, mindig előttem volt az asztalon, nem váltam meg tőle. A sok milliárd kő közül számomra kiválasztatott. Mi is egymás számára a sok milliárd közül kiválasztattunk. Nem akármilyen körülmények között ismerkedtünk meg, a háború vihara kavart egymáshoz bennünket. A golyó szórta háborúiban, nem a vasacél talált el, hanem Vénusz fiának, a kis pajzán Ámornak nyílvesszője, ami eredményezte, hogy levelezésünkön keresztül is megerősítsük egymáshoz tartozásunkat, hogy beteljesüljön Petőfi boldogságról írt gondolata. Most már Győrben megadatott a lehetőség, hogy beteljesüljön várakozásunk, egymáshoz kerülésünk megvalósítása. Összeházasodunk. 1951. július 21-én házasságkötésünk megtörtént a Bissinger József polgár által épített szép városháza anyakönyvi hivatalában. Még most is egy ideig, egy hónapig elváltunk egymástól. Én az Eötvös Tudományegyetem második éves hallgatója, biológiai tanulmányomat hallgatva, előkészítő tanfolyamon vettem részt Budapesten, Emmi feleségem pedig szüleimnél tartózkodott, ismerkedett családom tagjaival, a vidékkel a kéklő hegyek alján, a csobogó Hernád partján. E helyen áldozok gondolatom táplálóinak, Petőfi Sándornak, kitől a mottót idézem. Ki a boldogságról oly szépen ír a Bolond Istók című költeményében, boldog rövid 26 évét tölti e földön. Fiatal feleségével töltött boldogságakor ment csatába, s fejezi be rövid életét. Radnóti Miklós végigrettegte boldogságra vágyó életét, Lager Heidenauban a következőket írja: 122