Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)
A Dunántúl - Pannónia
Én ide, nyugatra az ország keleti részéről jöttem. A Hegyalja kapujából. Onnan, ahol a szellemi központot a Bodrog-parti Athén sugározta határainkon túlra is. A történelem során rebellisek fészke volt. A török ellen küzdő Zrínyiek leszármazottai küzdöttek a magyar szabadságért. Innen származott az 1848-as szabadságharc legendás személyisége, Kossuth Lajos is. Innen indult ki a Sub Rosa teremben történt Wesselényi-féle összeesküvés is, melynek kivégzés lett az eredménye. Madarász Viktor festménye örökíti meg a siralomházat. Két magyarországi régió összehasonlítása vált lehetővé számomra. Szemléleti kompromisszumra volt szükség, hogy elfogulatlanul ítéljem meg az értékeket. Figyelembe véve a földrajzi fekvés, a kívülről jövő történelmi szükségszerűség együtthatásának felismerését. Természetesen a történelmi események, a távolban lévőségének mai korban való megítélései, például szolgálnak. Történelmünk régebbi jó vagy rossz fordulatai sajátos erőviszonyok között tartottak fenn megmaradásunk reményeit. Vesztett háborúk után tettük a dolgunkat. Dologtevésünkben csak az általános emberi az, amiben közös nevezőn haladhatunk. Ez pedig nem lehet más, mint az emberi humánum iránti elkötelezettség. Beléptem a gimnáziumba, és festöművészi elkötelezettségem mellett vállaltam a tanítás elfoglaltságát. Felelősséget éreztem azért, a sok, ebben az időben a faluról bekerült munkás, paraszt származású gyerekért, amely rétegből én is kikerültem. Úgy éreztem, ha nem is tartottam magamat küldetéstudatúnak, mégis örömömet szolgálta egy-egy tehetséges, egyszerű szülőktől származó gyerek meglepetésszerűen észrevett zseniális észjárása. Csak jót mondhatok, ahogyan fogadtak és segítettek, hogy jól érezzem magamat. A tantestületi tagokról már szóltam, ha név szerint nem is. Rajtuk kívül természetes, hogy festő kollegák után kutattam. Nem kellett sokat fáradnom. Elődöm Horváth Dezső, aki átadta a helyét nekem, a Tanítóképzőbe ment át, a nyugdíjba menő Békési Leó, szintén festőművész idős kollegánkat váltva. Párkányi Károly, a textilipari technikum igazgatója. Szentiványi Károly az építőipari technikum tanára volt. Szabad pályán tevékenykedett a már említett Tóvári Tóth István, aki anyagi nehézségek közt tengette családjával együtt létét. Ezekkel fenntartás nélküli bizalmi kapcsolatba kerültem. így kezdtem otthonként érezni Győr városát, intézményeit is. Volt a városban egy képzőművészeti szakkör is, amit Békési Leó bácsi vezetett, majd később átadott nekem. A munkacsoport vezetője, mely a Képzőművészeti Alappal tartotta a kapcsolatot, Alexovics László szobrászművész volt. Családos ember lévén, kedves gyerekek között, otthonosan fogadtak. Gyakran megfordultam náluk. Ekkor még nőtlenként nem éreztem a magányosságot. A gimnázium zenetanára, Tóth Endre, aki apámkorú volt, Erdélyből került ide, és családja még nem jött utána. Felajánlotta barátságát, mivel amatőr festőként tevékenykedett. Kerékpárt vásároltunk, ünnepnapokon kirándultunk a Győr környéki falvakba, összekötve ottani tájképfestésünkkel. Megismerkedtem Győr környékével is. Tájegységével, ott található motívumaival, amely csak e vidékre volt jellemző. Természetes, a tanári állással kapcsolatos teendőket is végeztem, lelkiismeretesen. Egyáltalán nem tartottam tehernek. A tanulókkal való kapcsolatom nagyon változatosan alakult. A második világháborúban való három évig 120
