Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Ezerkilencszáznegyvenkilencben oklevelet kapok

A vonatköltség meghaladta az egynapi napszám értékét. Szóltam már arról, hogy játszótársammal együtt lévén merre barangoltunk, újabb titkot felfedezni, megismerni. Szüleink vigyázó szemei, anélkül, hogy tudtuk volna - úgy nézett ki -, hogy azért mindig rajtunk függnek. Természetes, hogy e telepen velünk egykorú, vagy tőlünk idősebb vagy fiatalabb gyerekekkel is játékban vagy barátságban együtt voltunk, nem különültünk el. Innen is sokféle hatást, kedvezőt és kedvezőtlent szedtünk magunkra. Szűkítendő az eseményeket, azoknak hatásait, csak azok emelendők ki, amelyek életutam s pályám menetéhez, személyiségem formálásához döntő élményt adtak. Szüleim megnyilatkozásaikban kifejezésre juttatták, hogy inkább Eszter nagymamám nevelt, mint ők. Ebből a szempontból semmi féltékenységet nem tanúsítottak nagymamámmal szemben. Anélkül, hogy Sanyi barátommal ne lettem volna mindennap együtt, nagymamámmal többet együtt voltam, mint szüleimmel. Adódott ez abból is, hogy nagyon egyedül maradt, mert nagybátyám Miskolcon egy fuvaros gazdánál nyert alkalmazást. Én pedig, még ugyan nem jártam iskolába, de apró-cseprő dolgokban nagyon is a segítségére tudtam lenni. Gyufát, lisztet, élesztőt stb. vásárolni, amivel szüleim is megbíztak. Nemcsak sóskát, hanem gyümölcsöt is, amikor annak szezonja volt, kosarában hátára vett és elindult vele gyalog. Nem rövid útra. Legalábbis számomra hosszú volt. Engem is magával vitt, hogy ne menjen egyedül. Bizony, mint kisgyereknek, mindegyik hosszú útnak tűnt. Olykor le-leültünk, elővettük tízórai ennivalónkat. A kenyér héját levágva, letettük oda, ahova ültünk és indultunk tovább. Fáradtságomat enyhítette az újszerűség, mindig újabb és újabb látvány tárult elém. Gyér növésű akácfák között, gazdasági épületek, karámok tehenekkel, legelésző birkanyáj, szorosan egymáshoz bújva, mely körül három fekete pulikutya is szaladgálva csaholt. Nagy lusta fekete bivalyok lassúságát is megcsodáltam, amelyek nagyon lassan, lelógó nyakkal, majdnem a földet érintő fejjel rakták lábaikat, hogy valamelyest, ha lassan is, de haladjanak. Aztán találkoztunk tanyán élő emberekkel, gyerekekkel, nagy örömmel fogadtak bennünket. Újdonság volt számukra az ott nem termesztett gyümölcs, melyért nagymamám bádogba mért lisztet, lencsét, babot, olykor búzát, kukoricát, előfordult az is, hogy egy csirkét kapott. 11