Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGGYÁRTÁS VIRÁGKORA

metszett és gravírozott díszű üvegek gyártása. 24 A szoldobágyi üzem a termelést akadályozó ne­hézségek ellenére az egyik legmagasabb színvo­nalon dolgozó huta volt Magyarországon, amely­nek termékei nemcsak Kelet-Magyarországon és Erdély északi részein voltak kedveltek, hanem vízi úton Belgrádig és Olténiáig is szállították. A szoldobágyi üveghutáról szóló utolsó híradás 1743-ból való. Károlyi Sándor örököse, Eerenc gróf feleslegesnek tartotta az üzem korszerűsíté­sét, fenntartását és mert az uradalomnak volt egy másik üzeme is, amelynek fejlesztését látta célsze­rűbbnek. A Károlyi család másik üveghutája s^ekstyei huta néven vált közismertté, nyilvánvalóan a ma is működő utódjáról, a szelestyei üveggyárról. Az üzem történetéről mind ez idáig zavaros el­képzelések keringtek. Ennek lényege úgy fog­lalható össze, hogy Szelestyén 1770 körül kez­dődött meg az üvegkészítés, és emellett a közeli Papbikón is volt egy hutája a Károlyiaknak, amely 1762-től termelt. 25 A valóság ezzel szemben az, hogy Máramarosban, a somkúti járásban lévő Papbikón (Bicán) Károlyi István 1720-ban hívott életre egy üvegkészítő telephelyet, amelyet egykor Ohutának is neveztek. Bél Mátyás egykorú be­számolója szerint a letelepített munkások Cseh­Morvaországból származtak, akik „kristálytiszta üveget" fújtak. 1726-ban már festett és metszett díszű üvegeket is készítettek, ami ritkaságszámba ment ekkor a Magyar Királyság területén. A hu­tának 3 üvegfúvó és 1—1 festő-metsző munkása volt. 26 Úgy véljük, hogy az ezt követő évtizedek­ben a huta szerepe elhalványult a szoldobágyi te­lephely jelentősége mögött, mert a Károlyi család levéltárában megőrzött iratok csak kis bevételt nyújtó ipari üzemként tartják számon. 1761-ben 5 évre csak 100 forint volt a bérleti díja. A hutát 1772-ben telepítették Papbikótól 3 kilométernyire új, nyersanyagokban bővelkedő területre, a ma is létező Alsóhutára (Iegheristé). Az áttelepítés, az üzem felépítése már Károlyi Ferenc műve volt, aki a szoldobágyi telephely megszün­tetése után itt látta reálisnak elképzelései megva­lósítását. Alsóhután az 5 kemencés üzemben 9 üvegfúvó és 2—2 üvegfestő-üvegmetszőt alkal­maztak. A termelés kis részben fúvott öblösüve­gek gyártására, nagyobb részben pedig metszett díszű üvegek készítésére terjedt ki. Alsóhután 29 évig gyártottak üveget. 2 Az üzemet 1801-ben telepítették át S\e/estye-Uj'hutára (Poina Codrolm), megteremtve ezzel a máig létező szelestvei üveg­gyár alapját. A szelestye-űjhutai üzem kezdetben ugyanúgy nézett ki, mint a magyarországi huták többsége. Fából épült és zsindellyel volt fedve. Négy kemence szolgált üveggyártásra, vagyis ti­pikus XVIII. századi technológiával történt a „...táblaüvegek és közönséges üvegek, melyek között értetődnek a palatzkok, poharak, üvegkor­sók és egyéb apró szerű mindennemű üvegecs­kék". Úgy tűnik, hogy a Károlyiak csak ideiglenes megoldásnak szánták a faépületet és a hagyomá­nyos hutatechnológia alkalmazását. 1827-re már a kor igényeihez igazodó kétkemencés, metszőmű­hellyel ellátott manufaktúra képe bontakozik ki a forrásokból. Egy olyan üzemé, amelyet Petőfi Sándor is megcsodált, s 1847-ben útirajzában is megörökített: „Néhány napi múlatás után (ha­nem ilyen mulatást nem kívánok még izének se!) Erdődről Nagy-Bánya felé indultam. Pünkösd első napját Szelestyén töltöttem, az üveghutában, mit még sohasem láttam, s így rám nézve igen érdekes volt. Láttál-e már üveget fújni? barátom, azoknak az embereknek ez olyan könnyen megy, mint nekem a versírás; az ördög gondolta volna! Azt tudtam, hogy minden üvegnél egy-egy tüdő szakad meg, hát pedig dehogy. A vidék gyönyörű, regényes, erdős völgy Erdély tőszomszédságában. Különösen gyönyörködtem este, midőn minden sötét volt, csak a hutából világított rám pokoli tűz. Körös-körül a roppant sötétség, s középütt ez a láng... olyan volt a világ, mint egy haragos félszemű szerecsenóriás." 28 Magyarország keleti részének másik jelentős üveggyártó helye a nagyváradi püspökség béli ura­dalmában Hagymás határában jött létre 1741-ben. A hutát 1780-1783 között telepítették át végle­ges helyére, az aradi országút mellett fekvő Bélbe. A béli huta termelékenysége és termékeinek szín­vonala nem közelítette meg a szoldobágyit, de mindenképpen jelentősebb volt e tájegység hutái­nak többségénél. Az üzemben 9 legény kezdte meg az üvegfúvást, s 1748-ban már „üvegmet­szőház" is volt a huta mellett. A XVIII. század

Next

/
Thumbnails
Contents