Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)
KÍSÉRLETEK, FELZÁRKÓZÁSI TÖREKVÉSEK A MEGHATÁROZÓ EURÓPAI STÍLUSIRÁNYZATOKHOZ A XIX. SZÁZADBAN
legjelentősebb hutákban. Az 1810-es évektől pedig már cseh-morva szakmunkásokat alkalmazó üveggyárak létesülnek, amelyekben a termelés során felhalmozódó nyereség termelésbe való visszaforgatása is jeüemző. Az 1830-as évektől a kokovai, az ó-antalvölgyi, a zlatnói üveggyárak — amelyeket az átlagosnál nagyobb munkáslétszám alapján neveznek a korabeli fogalmak szerint üveggyárnak - valamint a parádi, béli, szelestyei és a bükkszádi huták már a fejlődés csíráit hordozzák. A XIX. század 40-es éveiig az üveghuták hagyományaikkal és a külfölddel szemben a színes üveget elhanyagolták. A jelenség inkább gyártástechnológiai okokra vezethető vissza, ugyanis az üzemeknek megfelelő nyersanyagok és szaktudás hiányában nehézséget okozott a színes üvegek előállítása, semmiképpen sem kelhettek versenyre a kor legjobb alkimistáival dolgozó és állandóan újabb és újabb színváltozatokat kikísérletező cseh üveggyárakkal. Megelégedtek a réteges bevonatú üvegek készítésével, amelyek formájukban és minőségükben már tökéletes cseh üvegeknek tekinthetők. A réteges üvegeknél az edény magva teljesen színtelen, vagv halványan színezett áttetsző kristályüvegből készült. E mag köré fújták az opak színes bevonatokat, jelentékeny vastagságú rétegben. A bevonatok közül ritkán maradt el a fehér tejüveg. Az edények csiszolásakor az építészetben használatos sgrafitto eljárásnak megfelelően távok'tották el a felső rétegeket, és így keletkeztek a korabek magyar üvegre jellemző levél- és indadíszek. Ilyen réteges üvegeket készítettek az 1810-es években a bék hutában, valamint a gömöri kokovai és antalvölgyi üzemekben. A béH üvegek mindig kétrétcgűek voltak és a fehér tejüveg volt a domináns, míg a kokovai és a Pichler-féle antalvölgyi hutában már több színt is használtak. A poharakon kívül serlegeken és egyéb díszüvegeken is alkalmazták ezt a technikát. Az 1848 előtti időszakra datálható réteges üvegeken sok esetben megfigyelhető az aranyozás és a színes opak zománcfestés kombinációja. Az üvegek amúgy is gazdag hatását fokozó másodlagos díszítmények szinte kizárólag neobarokk ízlésűek. Az aranyozással hangsúlyozott durva rajzolatok közötti mezőket gyakran élénkítik apró virágcsokrok, gyümölcskosarak, naturalisztikus felfogású színes madarak, vagy ritkán emberi alakok. Kossuth Lajos a magyar ipar fokozott védelmére 1842-ben megalakította a Védegyletet A mozgalom szimpatizánsai fogadalmat tettek, hogy hazai iparcikkek vásárlásával segítik a kibontakozó iparfejlődést. Köztük az üveggyártást, amely az olcsó és divatos cseh üvegáruval szemben nehéz helyzetben volt. Kossuth az 1842., az 1843. és az 1846. esztendőben hazai műipari kiállításokat szervezett. Ennek az általános helyzetfelmérésen túl az is fontos célkitűzése volt, hogy megismertesse a vásárlókat a magyar iparcikkekkel. Az iparmű-kiállításokon az amúgy is kevés hutáink közül csak a legjelentősebbek vállalkoztak a világ és a vásárlóközönség előtti megmérettetésre. 1842ben a réteges üveget gyártó antalvölgyi huta termékei diadalmaskodtak. A bemutatott termékek azonban arról győzték meg Kossuthot is, hogy az üveggyárak csupán a cseh üveg utánzására törekedtek szegényes termékskálájukon belül. 1842 után előremutató fejlődési tendenciák tapinthatóak ki az üvegiparban. A huták lépéseket tettek a színes üvegek gyártására, hasznosítására. E téren Zahn János György a zlatnói üveggyár alapítója tett rendkívül fontos lépéseket, miután a gyár területén laboratóriumot is létesített az új üvegfajták összetételének kikísérletezésére és a jövőbeni fejlesztések szándékával. 1846-ban a III. iparmű-kiállításon Zahn üveggyárának termékei között már felsorakoztak az 1810-es évektől felfedezett üvegfajtákból, úgymint alabástrom-, agáthkő- és fekete hyaktkő-üvegből készült díszüveg edények is. Az 1840-es években már a huták ismerték a sokáig szigorúan titokban tartott féldrágaköveket utánzó lytialin üveg gyártási eljárását. Mets%őműhelyek } vésnökiskolák A XVIII. századtól elkezdődött a huták metszőés gravírozó berendezésekkel való felszerelése. A lábbal hajtott esztergagépekre szerelt korongokkal meglehetően lassú és nehéz művelet volt a bonyolultabb kompozíciók megalkotása. Ezért a díszítmények többsége egyszerű vonalvezetésű, általában gravírozott, s levelek, indák-kacsok, feliratok, évszámok, címerek vésetét adja. A XIX.
