Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGHUTÁK TERMÉKEINEK FORMAI, FUNKCIÓBELI SAJÁTOSSÁGAI ÉS DÍSZÍTMENYEI

alkalmazták, hiszen egyszerű, könnyen alkalmazható volt. Az emlékanyag tanulmányozása alapján a dunántúk és az ország más részein készült buborékos díszű butéliák között eltérés figyelhető meg. Felső-Magyarországon és Erdélyben kisebb, kör alakú buborékokat alakítottak ki az edények testén, a Dunántúlon nagyobb, ováks alakú zárványokat. A légbuborékos díszítéshez hasonlóan, egyszerű eljárásnak számított a butéliák formába fúvással történő díszítése is. Az egyes darabokon megfigyelhető bordázatok, benyomódások a forma hatására keletkezett optikai díszek, amelyek a falvastagság változatosságának látszatát keltve, a fény- és árnyékhatás fokozását segítették elő. Tejes- és bejötte süvegek Ezeket a tárolóedény-féleségeket a XVII. századtól készítették. Bornemisza Anna naplójában, a porumbáki huta 1677—1688 közötti termékeinek felsorolásában szerepel először „széles szájú tökforma üveg", „szoros szájú tökforma üveg" és „ugorka sózni való üveg". /V tökforma üvegek nyilvánvalóan a tejesüvegek elődjei. A másik üvegtípusban pedig feltehetően a befőttesüvegek elsci magyarországi megjelenését üdvözölhetjük. A XVII. század végén alakult zalánpataki üvegcsűrben is sok befőttes- és uborkásüveget készítettek, mint ezt a huta szemétgödrének feltárása során előkerült töredékek bizonyították.

19 A XVIII. század második felétől a tejes- és befőttesüvegek készítése általánossá vált Magyarországon, a hagyatéki leltárakban is folyamatosan nyomon követhetők. Az emlékanyagban a tejes- és befőttesüvegek formája hosszú ideig lényegében azonos volt. A forma megfelelt a Bornemisza Anna által találóan leírt tökformának. Feltehetően a gömb testű palackok nvakrészének bővülése révén alakultak ki ezek az edényformák. A XVIII. század végétől figyelhető meg a kétféle edénytípus formájának különválása. A széles szájú, körte formájú befőttesüvegek fala fokozatosan kiegyenesedett, először a szájtól lefelé folyamatosan bővülő formát vett fel, majd a nagyméretű szájnyílással szinte azonos átmérőjű hengeres test alakjában vált jellemzővé. Ekkor az edény nyakrésze max. 1 cm magasságű Befőttesüveg, XIX. század eleje. Észak-Magyarország Dr. Ujszászy László magángyűjteménye volt, és pereme kihajló. A napjainkban ismert befőttesüveg formája a XIX. század közepe tájától követhető nyomon, és a gváripari termék-előállítás során vált véglegessé. A tejes- és befőttesüvegek fúvással és formába fúvással egyaránt készültek. A tejesüvegek űrmérete néhány deciktertől 1—2 literig terjedt, a befőttesüvegek ezeknél lényegesen nagyobbak is lehettek. Díszüket elsősorban sajátos formájuk adta meg. A tejesüvegek talprésszel ldalakított típusainak tárolórésze minden esetben gömbszerű, s a felső részen a gömb enyhén kihajló nyakrészben folytatódik. A nyak peremét gyűrű zárja. A másik típusnál az edény biztonságos állását a fenékrész visszanyomásával oldották meg az üvegkészítők. így a tárolórész inkább kúp formára hasonlít. A tárolórész az edény aljától folyamatosan szűkül, majd hirtelen megtörve folytatódik. E,zen nem található körgvűrű, mint a másik típusnál. A befőttesüvegeknél már gyak-