Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)
AZ ÜVEGHUTÁK TERMÉKEINEK FORMAI, FUNKCIÓBELI SAJÁTOSSÁGAI ÉS DÍSZÍTMENYEI
a dokumentumban három szarvas, 14 dámvad, 26 nyál és 240 húros rigó szerepelt. Szentgál címerében királyi vadász mivoltukra utalásképpen ugró szarvasra lövő vadász látható. Ez szerepel a község 1662-ből származó pecsétjén is.' A szentgáliak részére készített butéliákon gyakran fedezhető fel a község címeréből átvett ugrószarvas-motívum, amelyet önmagában vagy a szarvasra lövő vadásszal együtt gravíroztak az edények testére. Kétféle formájú somhegyi butéüát ismerünk. Az egyik csoportba sorolhaté)k tárolórésze hasáb formájú, míg a másiké kúpszerű. A tárolórészekhez hosszú — kb. a tárolórész magasságának egyharmadát kitevő - nyakrész csatlakozik. A hasáb testű butéliák nyakrészén 1—2 fogógyűrű helyezkedik el, amelyeket utólag forrasztottak az üvegre, gyakran kék színű üvegből készültek ezek a fogógyűrűk. A kúpos testű butékákon csak ritkán figyelhető meg a fogógyűrű. A gravírozott díszű somhegyi butéHák legszebb emléke egy nagyméretű, fogógyűrűkkel ellátott hasáb testű üveg. 18 A 38 cm magas edény egyik oldalán ugró szarvasra lövő vadász, a másik oldalon pedig pipázó férfialak gravírozott képe látható. Felirata: „Éljen Cs. M. 1844." A Cs. M. monogram Csapó Mihály vadászbíró nevének rövidítése. A pipázó ember — lehet, hogy Csapó uramat akarta az ügyes kezű gravírozó megörökíteni — figurája viselettörténeti szempontból is figyelemre méltó. Az igen széles karimájú kalap, zsinóros, prémes szélű dolmány, szűk nadrág és csizma mindenképpen a XIX. század eleji szentgáli kisnemesi viseletet idézi. A gravírozott jelenetet az edény formai felépítését követve pontokból, kacsokból, indákból, zegzugos vonalvezetésű karcolatokból ke- nponált keretelés veszi körbe, mintegy az edényt összetartó erők játékát követve, jelképezve, s így szinte ez a megoldás architektonikusan hat. Egy másik, ugyancsak hasáb testű, boltozatos vállmegoldású, kobaltkék fogógyűrűvel ellátott edény egyik oldalára lópatkolási jelenetet gravíroztak. A karóhoz kötött ló gazdája fogja a ló hátsó lábát, a kovács pedig kalapáccsal veri. Mögöttük szék, szerszámokkal. A butelia egyik, keskenyebbik oldalán növényekből kialakított medakonban kalapács és harapófogó gravírozott képe, míg ezzel szemben a másik oldalon szalaggal átkötött koszom között „B. M. Vivat. 1839." felirat olvasható. A szerszámok es a patkolási jelenet alapján feltételezhető, hogy B. M. kovácsmester lehetett. A somhegyi butéliákon nagyon gyakran gravírozott életjelenetek szerepelnek. Ezeket többségükben a hasáb testű edényeken figyelhetjük meg, mert az alakok elhelyezésére nagyobb felületre volt szükség. Ismerünk szántási jelenetet, aratást megörökítő, káposztával megrakott szekeret bemutató hasáb testű butékákat is. A kúpszerű tárolórészes butékákon már nagyon ritkán szerepelnek gravírozott életjelenetek. Nyilvánvalóan azért, mert a kis felület, és az üveg ebből a megoldásból fakadó törékenyebb volta nehezebb feladatot jelentett a gravírozó mesterek számára. A kúpos testű butéliákon többnyire felirat és évszám szerepel az indákból, kacsokból, levelekből, virágokból kialakított medakonokban, ritkábban a szentgáli címerállat. A szabadon maradt felületeket pedig virágok (többnyire tulipánok) töltik ki, sokszor zsúfolttá, bonyolulttá téve a kompozíciót. Paraszti használatra szánt gravírozott butéHák csak Somhegyen készültek, mint ezt a magyar emlékanyag bizonyítja. A butéliák színes zománcfestéssel való díszítése Erdélyben és Felső-Magyarország egyes hutáiban volt divatos. Amíg Erdélyben a XVIII. század derekától készültek alacsony hőfokon száradó, zománcfestéssel díszített butéliák, addig Felső-Magyarországon csak a XIX. század elejétől vált ez divatossá. Erdélyben a hengeres testű butéliákon az edények vállrészen színes, apró virágkoszorúkat helyeztek el, a többi részeket szabadon hagyták, vagy a levél- és virágmotívumok a tárolórész közepén vonultak körbe. A Pozsony környéki huták butéliáin bordó és kék virágokból diszkréten kialakított mezőben gyakran vallási szimbólumok, szentek képei jelennek meg. A parádi festett edényeken szinte az egész felületet kitöltő élénk színű, az e korszakban „magyarosnak" nevezett virágos díszítés volt a jellemző. A Dunántúlon a gravírozott butéliák mellett a buborékos díszű edények is divatosak voltak. Főként a bakonyi hutákban gyártották ezeket. A kifúvott, de még képlékeny állapotban levő üvegbe szöget szurkáltak, es az ígv K eletkezett légbuborékok alakítottak ki egyszerű díszítményeket a színtelen, áttetsző anyagban. Ezt a díszítőeljárást más huták is
