Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGGYÁRTÁS VIRÁGKORA

Pincetokba való üveg csizmadiacéh attribútumaival, 1842. Erdély. Déri Múzeum, Debrecen XVIII. században egyedül a rövid életű Somogy megyei Szentluka hutájában voltak adottak a feltételek metszett és gravírozott díszű üvegek gyártására. 1806-tól rövid időre a zalai vétyemi huta is alkalmazta a díszítőeljárást. A cseh módon történő üvegkészítés Somhegyen honosodott meg tartósan, a huta történelmének teljes időszakára kiterjedően. A somhegyi üveg márkanévvé válva gravírozott üveget jelentett az egész nyugati országrészen. Az egyszerű motívumoktól, vagyis az évszámoktól, feliratoktól kezdve a falusi életjelenetek megörökítéséig terjedően igen változatos volt az üvegek díszítése, amelyeket a parasztok, kisnemesek és alkalmanként a városi polgárok rendeltek meg ízlésüknek megfelelően. A XVIII. századi metszett és gravírozott díszű emléktárgy korabeli külföldi, elsősorban cseh-morva párhuzamaival történő összehasonlítása azt bizonyítja, hogy a királyi Magyarország területén a cseh kristálystílus még nem honosodott meg. Csak az arra jellemző technikai eljárások alapvető fogásait alkalmazták. Néhány kivételtől eltekintve a díszítmények különösebb szakértelmet nem igénylő leegyszerűsített, stilizált motívumokból állottak. A mintakészlet feliratokból, levélkoszorúkból, nemesi címerekből, virágokból, indákból, kacsokból stb. állt össze. Gyakoriak voltak a foglalkozásra utaló szerszámok, szimbólumok is. Viszonylag ritkán találkozunk figurális ábrázolásokkal. Ezek kivitelezése is elnagyolt, technikai és esztétikai tekintetben a cseh üveggyártásra jellemző mércétől távol esnek. Bizonyosra vehető, hogy a mívesebben kimunkált ábrázolásokat városi céhes mesterek készítették. Az üvegmetszés és vésés XVIII. századi jellemző eszköze esztergapad forgó tengelyére helyezett kő- vagy fémkorong volt. Metszés során általában kőkorongot használtak, amely forgás közben az állandóan ráhulló kőpor segítségével mélyítette az üveget. A megmunkált részek azonban érdesek voltak. Simává és ragyogóvá válásukat csiszolással érték el. E művelet során parafavagy filckorongot használtak, amelyekre forgás közben szemcsés vasoxid került. A vésés vagy gravírozás eszköze néhány milliméteres átmérőtől 5—10 cm-ig terjedő nagyságú fémkorong volt, ami finom karcolatokból, vonalakból álló kompozíció kialakítására volt alkalmas. A metszéssel mély vájatok képződtek az üvegek felületén, a kerek felületeken síkok keletkeztek. Az egymást keresztező bevágások mentén különféle mintákat lehetett kialakítani. A kör vagy ovális metszések felhasználásával rózsákat, csillagokat és hasonló díszítményeket formázhattak. Metszéshez vastagabb falú, tiszta, hibátlan, színtelen, áttetsző üvegre volt szükség. A vékony falú üvegek nem viselték el a mélyreható felületi beavatkozást, a hibás üveg pedig pillanatokon belül eltörött volna. A XVIII. században és az azt követő évtizedekben — a kis északi hutákban még a későbbi időszakban is — csak a piacokra való palackok és a poharak készültek vastagabb üvegből, természetes tehát, hogy ezek díszítésekor volt gyakoribb a metszés és a vésés. Megfigyelhető a tárgyakon, hogy a gravírozás általában az üvegfal vastagsága és nyilván a metszésnél egyszerűbb, kevesebb szakértelmet