Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

FAIPAR - Bodnárok (Rémiás Tibor)

is telíthette ezt a területet, sőt a céhekbe nem tömörülő uradalmi konvenciós vagy várbeli bodnárok jelentős munkát végeztek a Hegyalján, de az abaúji, borsodi, gömöri, tornai borvidékeken is. A szőlőművelés és a bortermelés térségünkben a 16—17. században lendült fel: az orosz és a lengyel borkivitel növekedése és az ivóvízhiány miatt: „Hegyalján, aki bort nem ihatott, inkább a Bodrog vizét itta minden időben."

3 Tudjuk, hogy a kereskedelem hordószükséglete nagy volt, hiszen a bort hordóstól adták el. A 17. század végéig a hordók nem vasabronccsal készültek, hanem mogyoró-, nyír- vagy fűzfavesszővel kötötték össze a dongákat. Ez nem volt időtálló, így évente kétszer is újra kellett kötni a hordókat, ami már önmagában nem kevés munkát adott a bodnároknak (sok esetben a jobbágyok mindezt maguk is elvégezték) az új hordók készítése és a régiek javítása mellett. Az értékes termékek elfolyása „pótolhatatlan" veszteséget jelentett, ezért kellett mindig készen tartani saját, megbízható faabroncsokat. Tilos volt a piacon, vásáron kapható faabroncsok használata. A bodnárok ilyen irányú úgymond „tűzoltó feladata" a 19. század közepéig tartott, amikortól kezdve a hordókészítést forradalmasította a vasabroncsok mind szélesebb körű alkalmazása. Elterjedését akadályozta, hogy ugyanolyan nagyságú hordónak a faabroncsozása 6 Kr-ba, míg vassal 30 Kr-ba került. A gróf Károlyiak radványi és vitányi (Abaúj vm.) pincéiben először 1809-ben említenek vassal abroncsozott hordókat, amelyekben hegyaljai borokat tartottak: „32 hat vass abrontsok alatt lévő erőss és jó Boross Hordók 3, 4, 5, 6, 10, 16 Akossak. Németh munka, egyre másra 20 Rfrt. — 287 jobb és ujabb Göntzi Hordók..., ezeknek párja betsült 1 Rfrt."

6 Ebből és más feljegyzésekből is az derül ki, hogy a gönci hordók az 1830-as évek közepéig továbbra is faabroncsosak. A vasabroncsok készítésében jelentős szerepet játszhatott a Szepesség. A faabroncsokkal kötötték a hordót, a vasabroncsot pedig ráverték a hordóra. (Erdőbényei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1596-ban készült faabroncsos gönci hordója.) Kassán 1557-ben(?), az 1641-es önálló bodnárcéh alapítása előtt 84 évvel már 27 céh létezett, köztük a bodnárcéh is, mesterei voltak: György, Márton, Bynder Mátyás.' A 14. századbeli okiratokban Andreas és Peter Binder nevével többször lehet találkozni. 1690. december 20-án Kassán kelt bodnárcéh artikulusában

8 pontosan körülírták a bodnárok céhbeli tevékenységi körét, amely mintául szolgált pl. Miskolcon a bodnárcéh alapításához is. A kassai articulus (1690) ismeretében a bodnárinas beiktatásáért 1 tallért köteles fizetni, 3 esztendeig tanulni, majd „le kezesicse magát" 20 frt-ig, tartozik társpoharat adni 12 frt-ig. A bodnárlegénynek a mesterré váláshoz az alábbi feltételeket kellett teljesítenie: letenni a 12 dénárt a céhbehívó tábla „körül való jártatásáért", legyen nemzetség és tanuló levele, először 2 font viaszt, 2 pint bort vagy 24 den., másodszor 3 pint bort vagy 24 den. adjon és „kezesicse le magát", legyen meg a mesterremekhez való elegendő fája és eszA miskolci bodnárcéh ónkannája 1

H 36-ból (HOM)