Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

FAIPAR - Kerékgyártók (Gulya István)

Keménycserép te/ki bányai korsó részlete kerékgyártóműhely ábrázolással, I860 körül (Sárospatak, SpRM) nyersanyagkészlet lehetővé tette, hogy a lakosság legszükségesebb faeszközeit saját maga állítsa elő. Ez még akkor is igaz, ha figyelem­be vesszük, hogy a kerékgyártás háziipari keretek között nehezen végezhető. 14 Ezt mutatja az első Borsod vármegyéből származó ár­szabás is, melyet 1672-ben Szendrőn adtak ki. Ebben mindössze 6 termék árát tüntették fel, és a kassai árszabásokban található magas szintű szakmai tudást igénylő városi termékek teljesen hiányoznak. Érdekesség, hogy a megrendelő saját fájából is készíttethetett alkat­részt, egy szekér utolsó... csinnyának, ha maga fájából építi az ára harminc hat pénz volt. Az 1732-es adóösszeírás szerint Miskolcon három kerékgyár­tó dolgozott, Nagy János, Tót Mihály és Tót János} 5 1744-ben készült újabb adóösszeírásban szintén három kerékgyártó neve szerepel, a már fentebb is említett Tót Mihály és Tót János} 6 — akik a város 1755. évi nemesi összeírásában is szerepeltek — mellett Tót István} 1 Jelentős változás a század második felében következett be, a keres­kedelem és a piackörzet növekedésével, a postahálózat kiépítésével jelentősen megnőtt a kereslet, ami a kerékgyártómesterek számának növekedését eredményezte. Több, elsősorban német származású mester telepedett le a városban, akik nem csak az iparosok számát gyarapították, hanem a technikai színvonalat is jelentősen emelték. Az 1770-ben készült iparos összeírás szerint hét kerékgyártóiparos, négy segédet alkalmazva dolgozott a városban és ezzel a 47 szakma közül a 17. legnépesebb iparos közösségét alkották Miskolcnak. 18 A mesterek számára a nyersanyagot elsősorban a diósgyőri korona­uradalom erdei biztosították. Az uradalom kínálatában a kerékgyár­tók alapanyagait is megtaláljuk, például egy szekérhez való tengelyért 18 kr-t kértek.' 9 A miskolci kerékgyártómesterség ugrásszerű fejlődésének nemcsak a létszám növekedése, hanem a kínálat gyors bővülése is ékes példája, mely leginkább a 18. század második feléből szárma­zó árszabásokban érhető tetten. Az 1744-ben Kassán, az 1770-ben Miskolcon 20 és az 1772-ben Szendrőn 21 kiadott árszabásokat össze­hasonlítva szembetűnő a miskolci, illetve a borsodi kerekes jármű készítés fejlődése. Borsodban is megjelent a legmagasabb technikai színvonalat képviselő hintó, illetve annak változatai, köztük is a leg­drágább a négy személyre csinált hat üveges öreg hintó, melynek ára 30 forint volt. 22 A hintó készítése már jelentős mesterségbeli előrelépést je­lentett, hiszen elkészítése minden más járműnél összetettebb feladat volt, teldntettel arra, hogy előállításához a kerékgyártó és a kovács­mester munkáján kívül szükség volt asztalos, nyerges, fémkettőző, bronzműves és fényező iparos munkájára. 21 A hintónak az ársza­básban történő megjelenése így egyrészt Miskolc kézművesiparának fejlődését és rétegződését, másrészt mivel a legdrágább kerékgyár­tó termékről van szó, a település vagyonosodását is mutatja. Sok termék nevével ezen árszabásokban találkozhatunk először. Ezek közé tartozik a cséza — amely egy könnyű ún. lőcsös kocsi volt —, és

Next

/
Thumbnails
Contents