Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

FAIPAR - Asztalosok (Veres László)

tak. 35 Abaúj, Zemplén és Gömör megyei tanulta a mesterséget Miskolcon, 27-en pedig Hevesből, Szabolcsból és Biharból kerültek a városba. A jelzett időszakban 116 legény kereste fel vándorlásai során Miskolcot. Többségük a szepességi városokból, Sáros, Liptó, Szabolcs, Zemplén és Gömör vármegyéből sajátították el mestersé­gük alapismereteit. Néha-néha cseh, osztrák és lengyelországi legé­nyek is megfordultak Borsod megyeszékhelyén. 28 Északkelet-Magyarország asztalosmestereinek termékeit a mú­zeumokban őrzött tárgyi emlékanyag segítségével és a hagyatéki lel­tárakban felsorakoztatott bútorféleségek alapján ismerhetjük meg. A hagyatéki leltárakat átvizsgálva megállapítható, hogy a 18. század 40-es éveitől — vagyis az asztalosipar térhódításától kezdve — a céhes korszak lezáródásáig, az 1850-es évek végéig a lakóépületek döntő részének bútorzata nagyon egyszerű, már-már szegényes volt. Az inventáriumokban szereplő és a múzeumi gyűjteményekben fellel­hető bútortípusokat elnevezésük és funkciójuk alapján 4 csoportba oszthatjuk. A legtöbb bútorféleség tárolásra szolgált. Az „almárium (nagy fennálló)", „almárium (edénytartó)", „almárium (ruhatartó)", „almárium (konyhába való), „almárium (kétfelé nyíló, rajta pohárszék pulpitus)", „pohárszék", „komód", „komódalmárium", „Komód íróasz­tal" elnevezésű bútordarabok, továbbá a „kaszli"-k vagy „kasznyi"-k és szekrények a ruhák, edények és a reprezentatív tárgyak elhelyezésére szolgáltak, 4 és 6 fiókosak voltak általában. Anyaguk és díszítésük is változatos volt. A reprezentatív tárolóbútoroknál jóval nagyobb számban szerepelnek az inventáriumokban a ládák, amelyeket ruhás, gyolcsos, szalonnás, dohányos, lisztes stb. jelzővel illettek. Az 1830­as évekig csak néhány esetben bukkanunk díszítményükre utaló kife­jezésekre. Cifra vagy kék színű láda szerepel csupán a forrásokban. Az asztal a ládákhoz hasonlóan szintén általánosnak tekinthető bútorféleség volt. A „kis és nagyméretű asztal" elnevezéseken kívül találkozunk „Frantzia kihúzó asztal"-lal, és „ánglus kihúzó asztal"-lal egyaránt, négyzetes és „gömbölyű" (vagyis kör) formájúakkal. Az ülőbútorok elnevezésének változatossága figyelemre méltó. Az „asz­talszék", „kisszék", „gyalogszékecske", „szalmaszék", „zsámoly­szék", „bőrszék", „bőr alá való szék", „hosszú karszék", „lóca", „lócácska", „hosszú lóca" elnevezések különböző méretű és funkció­jú ülőbútorokra utalnak. A fekvőbútorok viszonylag kis számban szerepelnek a hagyaté­ki leltárakban. Nyoszolya vagy nagyon ritkán kanapé ágyforma az elnevezésük, amelyeket díszítményük vagy formájuk alapján kü­lönböző jelzőkkel illettek. A nyoszolya lehetett egyszerű, nád- vagy háncsfonatú, „srófos", „koronás", ami az ágyvégek díszítésére utalt, vagy lehetett „fedeles", vagyis mennyezettel ellátott. Az ágyforma kanapé megítélésünk szerint az ülő- és a fekvőbútor közötti átmeneti bútortípust jelentette. A bútorok negyedik csoportját azok a tárolóbútorok képezik, melyekre ruhaneműket, edényeket lehetett függeszteni. Ilyenek voltak

Next

/
Thumbnails
Contents