Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

FAIPAR - Asztalosok (Veres László)

Festett nyos%plyakorona 1852-ből (Miskolc, HOM) rétegek és a falvak lakosságának bútorzata nagyon szegényes volt, többnyire faragott technikával készült. Az asztalosbútorokat asztalok, ládák formájában fedezhetjük fel leginkább.

20 Mindezt alátámasztja az asztalosipar területi elrendeződése és az egyes vidékek asztalosmestereinek számbeli megoszlása. Zemplén vármegyében a mezővárosokban csupáncsak 1—2 asztalos működött a 18. században és a 19. század első felében. Az összes működő asztalosmester száma csak néha-néha volt 10-nél több. A térségben egyedül Újhelyen tömörültek az asztalosok céhszervezetbe. Mivel önmaguk nem volt képesek céhet alkotni, ezért 1727-ben a lakatosokkal és a kocsigyártókkal együtt hozták létre saját iparosszervezetüket.

21 Zemplén asztalosipara Kassa és Miskolc közvetlen befolyása alatt állott. A vármegye északi részén a mesterek a kassai, míg a délkeleti területein a miskolci céh vidéki mesterei voltak. Zemplén lakosságának túlnyomó része a városokon szerezte be azokat a bútorokat, amelyeket maga nem tudott előállítani. A gazdagabb mezővárosi polgárok, falusi nemesek Kassán, Miskolcon vagy Debrecenben készíttették reprezentatívabb bútordarabjaikat, így az almáriumokat, pohárszékeket és szekrényeket.

22 Borsod vármegyében egy erősen centralizált asztalosipar alakult ki a megye központjában, Miskolcon. A városban 1758-tól követhető nyomon nagyobb számú asztalosmester ténykedése. Ez évben már 9 asztalos űzte az ipart, de közülük csak 2 volt céhes mester, akik Kassáról származtak és polgárjogot szereztek Miskolcon. 1770-ben Vingler Mátyás és Rozemplatt József kassai landmaistereken kívül már 10 kontár mester és 5 segéd nevét is megörökítették a források.

23 1790-ben pedig már 16 volt az asztalosok száma Miskolcon,

24 akik 9 évi küzdelem után, 1799-ben érték el, hogy saját céhszervezetet hozzanak létre.

2

'' A mesterek artikulusaik megalkotásához a régi miskolci hagyományoknak megfelelően a kassai céh szabályzatát vették alapul. A kassai és debreceni céhekhez hasonlóan sakktábla és „4 fele nyíló almárium" készítését írták elő remekléskor, amit később a kor követelménycinek megfelelő bútordarabok váltottak fel: „3 fiókos almárium rakott munkával", „rohl kasznyi", „Gharde roub kasznyi" stb.

26 A miskolci asztaloscéh tagjainak száma a 19. század első felében nagyon gyorsan növekedett. 1853-ban már 57 mester volt a céh tagja. A céh hatásköre vidéki mesterei révén 9-120 km-es körzetig terjed ki a Hernád és a Sajó völgyében, a Bükkalján és a Dél-Borsodi Mezőségen, valamint Zemplén déli részein, Tokaj-Hegvalján. A 19. század első felében a miskolci céh jelentősége létszáma és vonzáskörzete teldntetében nagyobb volt, mint a kassai és a debreceni céheké.

27 Az asztalosközpont jelentőségét jól tükrözik még a legények elszegődésére és vándorlásaira vonatkozó adatok. A rendelkezésünkre álló források szerint 1833—1861 között a 4 éves időtartamra elszegődött legények száma 165 fő volt. Közülük 70 fő volt miskolci származású. 33-an Borsod különböző településeiről származ-