Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

FAIPAR - Asztalosok (Veres László)

próbálkozott egy-egy asztalos letelepedni, de helyi tevékenységük nagyon rövid életűnek bizonyult.

12 Borsodban helyi asztalos tevékenységére utaló adatot a vármegye legjelentősebb településének számító Miskolc számadáskönyveiben találunk először. 1682-ben a református eklézsiának egy Asztalos Péter nevezetű mester készített ajtókat. Eger 1687-ben történt felszabadítását követően két török asztalos költözött a városba, akik 1702-ben a város almáriumát készítették el. Az 1686. évi városi adóösszeírás újabb két mester tevékenységéről tájékoztat, akik a kassai asztaloscéh landmaisterei voltak. Az ő működésük a korábbi iparosokéhoz hasonlóan csak néhány évig mutatható ki.

11 A 18. század elejétől egyre szaporodnak az asztalosok működéséről szóló híradások. A 18. század első évtizedében a hegyaljai mezővárosok többségében már volt asztalos. A mesterség képviselői megélhetésre találtak olyan településeken is, mint a hajdúváros Lúcon.

14 Valószínű, hogy az asztalosmesterség e vidéken való meghonosodásában az átlagon felüli életmódot biztosító gazdasági körülmények is szerepet játszottak. Az asztalosmesterség azonban a 18. század közepéig nem tudta megtörni a hagyományos ácsolt, faragott technikával történő bútorkészítés hegemóniáját. Borsod vármegye lakosságának életkörülményei lényegesen alacsonyabb színvonalúak voltak mint Kassáé, vagy a zempléni mezővárosoké. Ebből következően az asztalosság lassú térhódítását követhetjük nyomon. Miskolcon a 18. század harmadik évtizedéig nem volt asztalos, mivel a S^entsimoni katolikus templom festett mennye^etrés^lete a festőas^talosok jelvényével. A latin nyelvű szöveg szerint Uvai István és Komáromy István készítette 1650-ben