Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
AGYAGIPAR - Fazekasok (Vida Gabriella)
ólom miatt mérgező és egészségkárosító sáros munka nem tartozott a presztízst adó, elismert és meggazdagító mesterségek közé. Magvarország - kivéve a királyi városokat és a királyi, főúri várakat — nem importált messze földről fazekasárut, ÉszakMagyarországon a 16. századig szinte minden településen élt néhány fazekas, aki nem túl igényes termékével ellátta a lakosságot. Az ólommáz használatának általános elterjedése után — mely először kályhacsempéken, majd vízzáró és díszítő rétegként edényeken is megjelent — a 16. században viszonylag rövid idő alatt lényegesen kibővült a készített edénytípusok köre. A 16. század végéig az egy-, esetleg kétszínű - zöld és sárga vagy barna ólommázzal fedett, többnyire fémedényeket utánzó formájú és díszű, karcolt vagy pecsételt egyszerű motívumok jellemezték a terítéshez, reprezentációra is használt fazekastermékeket. A nagyobb városokban és várakban ritkábban vegyes - ón- és ólomoxid tartalmú — mázzal bevont edények is előfordultak. A kora újkori régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a 18. század végéig az egész északkelet-magyarországi régió kerámiaművessége egységes stílusú volt. 2 A 16—17. század fordulóján, minden jel szerint nyugatról új stílus érkezett hozzánk, mely nemcsak új technikát, új színeket, motívumokat, de más edényformákat is hozott (faedényeket utánzókat például), másfajta, a korábbinál vörösebb, nagyobb vastartalmú alapanyagot használtak. Új volt a díszítés technikája is: a kézzel, korongon formázott edényt bőrkemény állapotban híg, de valamilyen fémoxiddal színezett (a zöldet rézzel, a vöröset vasoxiddal, a feketét mangánnal, vagy agyagszerű kaolinnal, ami a fehér színt adta) földfestékkel, más néven engohhû öntötték le. Erre került a díszítés egy kis agyagedényke (íróka), vagy Gömörben tehénszarv segítségével, mely úgy volt kiképezve, hogy a belehelyezett lúdtollon át folyt az agyagpép az edény felületére. Az alapszín legtöbbször sárgásfehér, ritkábban vörösesbarna volt, erre barnásfeketével írták a motívum körvonalait, melyeket zölddel és vörössel színeztek meg. A motívumok a nyugati reneszánsz és a keleti, perzsa díszítőhagyományok magyar ízlés szerint honosított elemeiből álltak. A korábbi darabokon néhány motívumot ismételtek, többnyire a centrális szimmetria elve szerint, majd száras, leveles virágágak, virágtövek jelentek meg egyre tömöttebb megfogalmazásban, néha madár-, ritkábban emberalakkal kísérve. A 18. század második felében kezdődött a különböző készítő helyek önálló stílusának kialakulása. A folyamatot nem ismerjük részletesen, a ránk maradt kevés ép edény és a régészeti leletek tanúsága szerint az északkelet-magyarországi fazekasságnak még ekkor is meglehetősen egységes volt a stílusa. Északkelet-Magyarország legrégibb, tömegméretben termelő, legnagyobb hatású, legnagyobb piackörzetet ellátó központja az egész történelmi Gömör—Kishont megvét behálózó, mintegy 30 fazekastelepülés volt. Az itteni agyag 1500 Celsius fok feletti hőt is kibír, így a belőle formázható rendkívül vékony falú, könnyű, jellegül miskolci fa^ekascéh pecsétje (Miskolc, HOM) s 1 miskolci fazekas ipartársulat pecsétje (Miskolc, HOM)
