Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

AGYAGIPAR - Fazekasok (Vida Gabriella)

Fazekasok Magyarországon fazekastermék alatt ólommázas, ritkábban mázatlan égetett kézműves agyagárut értünk. A megformálást követően megfestett, majd az első égetés után ólomoxid tartalmú, átlátszó, üvegszerű mázzal leöntött edényeket illetve kályhacsempéket előállító fazekasság technológiája nagyon keveset változott a középkortól a 20. század derekáig. A lábbal hajtható, tengelyes korong meglehetősen késői, 17. századi elterjedése mellett az agyagelőkészítés bizonyos fázisait megkönnyítő, néhány egyszerű gép második világháború körüli használatba kerülése említhető csupán, mint technikai újítás. Ennek következtében a munkaszervezet sem sokat fejlődött az évszázadok alatt: egy-két mestert eltartó műhelyekben, esetleg néhány segéddel, legénnyel vagy inassal, többnyire családtagokkal folyt a munka. A készítmények egy részét maguk a mesterek árulták különböző vásárokon, piacokon, de a termelés tekintélyes része közvetítő kereskedelem révén került forgalomba. A nagyobb uradalmaknak mindig voltak saját fazekasaik, akik a termékeikkel adóztak. Mivel a régióban kiugróan magas arányban élő nemesek a saját mestereiket akkor is védték és ellátták megrendeléssel, ha azok nem voltak hajlandók belépni a céhszervezetbe, a vidék híres volt arról, hogy a kontárok is igen jól megélhettek.

1 Bár a fazekasságot országszerte általában céhesmesterségnek tekintjük, egész Borsod megyében nem volt Miskolcon kívül fazekascéh. A korán megalakult kassai (1514), sárospataki (1572) céhek után a nagyobb gömöri városokban is céhszervezetet alakítottak a fazekasok, de a mintegy harminc fazekasfalu edénykészítői ezeknek nem voltak tagjai: a híres gömöri főzőfazekakat céhen kívüli kontárok készítették. Ha a vásározás nehézségei miatt mégis rákényszerültek, hogy céhszervezetbe lépjenek, akkor gyakran nem a legközelebbi városét, hanem messzebbit kerestek meg. Landmajszterként, vidéki céhtagként olyan státusba kerültek, melyben élvezték a céhtagsággal járó előnyöket, ugyanakkor a távolságból adódó nehezebb ellenőrzés miatt a szorító kötöttségektől mentesülhettek. A céhek feloszlatása utáni időre is igaz, hogy a fazekasságot legtöbbször a mezőgazdaság mellett, mintegy kiegészítő kereseti lehetőségnek, és nem főfoglalkozásnak tekintették és űzték. Nem is hozott nagy jövedelmet, az