Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
RUHÁZATI IPAR - Süvegesek és kalaposok (Gyulai Éva)
nálható kártolószéken kezdődik, s szükséges hozzá a csapók által is használt húros íj fa, amelynek húrját másfél hetenként cserélni kell. Ugyanehhez a munkához kell a kismartoni verőfa, majd a kitisztított gyapjút egy faszitával nyomják le, amely általában fél év alatt használódik el, később kendőkbe, illetve egy óriási textíliába csavarva két óráig főzik a gyapjút egy faszéntüzelésű katlanban. Hónaponként új főzőruha kell. Az így kapott megfőtt és összeállt filcet még a meleg vízben kifehérítik majd „felformázzák", vagyis méretre formálják mintegy három óráig, ezután a megszárított kalapokat a Pesten vett habkővel dörgölik, míg fehér nem lesz. A megdörgölt kalapokból a felesleges szőrszálakat fogas halbőrrel húzzák ki, egy halbőr alig három hónapig használható. Ezt a műveletet úgy végzik, hogy minden egyes kalapot külön formára tesznek. A festés kőműves által beállított, 50 kalapra méretezett óriási vas- vagy rézfazékban, Pesten vásárolt berzsennyel történik, de kell hozzá gálickő és fakéreg is. A megformázott kalapokat 12 óráig főzik a festékben, majd szárítás után enywel, illetve a fekete kalapot lisztből készült keményítővel keményítik. A keményített kalapokat szárítás után többször egymás után szappannal vasalják a kalaposlegények, majd a bélelés következik vászonból és a szeges pántlikával. A selyemkalapokhoz különleges szerszámkészlet kell, ezeket kefével kell dörgölni, melyek szintén hamar elkopnak. 28 Egy selyemkalaphoz, vagyis a fényes nyúlszőrkalaphoz 1793-ban 10 nyúlbőr kellett, háromszor annyi festék, mint a gyapjúfilchez, majd a szőr lenyírása után választóvíz, kéneső és kámfor segítségével készítették el a finom anyagot, s az így készült kalap önköltsége 4 RFt 1 krajcár, a piacon pedig 5 Ft-ért lehetett eladni. 29 A kalapok divatja miatt a 18. században Csetneken és Rozsnyón már működik kalaposcéh, a 19. század első évtizedeiben sorra alakulnak a kalapos társulatok, 1818-ban Abaújszántón, 1819-ben Aliskolcon, 1825-ben Rozsnyón, 1820-ban Rimaszombaton nyernek királyi privilégiumot a kalaposok, de 1818-ban Kassais új céhlevelet kap. 30 Kalaposok azonban céhen kívül, illetve landmajszterként is működhettek a reformkorban, Sátoraljaújhelyen 1848-ban 2 kalapos dolgozik. 31 A céhes világ alkonyán a zempléni Nagymihályon is létrejön kalaposcéh, amely pecsétjére az 1861-es évszámot véseti. 32 A 18. század utolsó negyedében a kalapdivat terjedésével a miskolci (egyébként céhen kívüli) süveggyártók kezdtek a hagyományos paraszti fejfedők mellett kalapokat is gyártani, 1782-ben azonban a „valódi" kalaposok a Helytartótanácshoz fordultak, hogy a legényeket tartó, s ezért magukat már mestereknek tartó süvegeseket tiltsa el a kalapgyártástól. Ugyanakkor a miskolci kalaposok privilégiumot is kérnek maguknak, bár a vármegye vizsgálata szerint még nem állították össze a kívánt szabályzatot. 33 A kalaposoknak végül egy emberöltőt kellett várniuk, hogy céhet alapíthassanak, még 1811-ben is azt panaszolják a miskolci kalaposok, hogy legényeiket visszautasítják Debrecenben, mert a céhnek nincs kiváltságlevele. 34 Miskold kalaposcéh behívótáblája (Miskolc, HOM)
