Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Süvegesek és kalaposok (Gyulai Éva)

A 18. század végén a régió 6 vármegyéje, Sárostól Zemplénig új árszabást készít, melyben már elkülönül a süvegesek és kalaposok gyártástechnológiája és mestersége. A süvegesmesterség első fázisa az előkészítés, melynek során 1 akkori mázsa tiszta gyapjúból 15,5 font kárba vész. 60 nagy süveghez 75 lat gyapjút használnak fel (45 RFt), melynek festését és elkészítését nagy mennyiségű fa felhasználásával a heti béresek, vagyis legények végzik (53,3 RFt-ért), így a 60 süveg önköltsége közel 100 RFt, s egy süveget legfeljebb 1 RFt 8 krajcárért adhatnak el. A számításból kitűnik, hogy a süvegen alig van haszna a mesternek. Az 1792. évi árszabás megmagyarázza, hogy korábban miért nem dívott, illetve miért kapott lábra a régióban kalaposipar: „feljebb való esztendőkben... a kalapoknak viselése, kivált az köznépnél, vagy éppen nem, vagy pedig igen ritkának tanáltatott... mostani időben pedig már a köznép is többnyire kalapot viselne", ezért a vármegyék megbíztak 7 kassai kalaposmestert, hogy szerkesszék meg az árszabást. A kassai kalaposok az alábbi portékák árbecslését készítették el: libériás cselédnek való nagyobb karimájú szőrkalap, közönséges parasztnak való kalap illendő nagyságú karimával, illetve gyermeknek való. Az árszabásban a technológiát is lefektetik: a gyapjú válogatása, kártolása, szőrének csinálása és a kalap festése, felkötése és zsinórozása, majd utolsó tisztítása. Az ún. „selyemkalap" nyúlbőrből készül, amelyet lenyírnak, majd az így nyert nyúlszőrt választóvízzel, kénezővel és kámforral készítik ki, amelyet festenek is.

24 1810-ben Gömörben a legdrágább magyar süveg 4 RFt, az úri cselédnek való (vagyis karimás) kalap 8 RFt, míg a selyemkalap elkészítése (a hozzávalókat, pl. a nyúlbőrt, külön kellett megvenni hozzá) béléssel és karimájának alján bőrrel 3 RFt 30 krajcár.

25 A kalapdivat a 19. század elején gyorsan terjedt, 1812-ben az északkelet-magyarországi vármegyék vidékén még mindig a libériás cselédnek, vagyis az arisztokraták szolgálatában álló, a hintó bakján ülő inasnak készítik a legnagyobb karimájú, felkötött kalapot, de szerepel az árszabásban a „magas tetejű, gömbölyű jóféle szőrkalap", a „közönséges parasztnak való hathüvelyknyi karimájú szőrkalap", illetve a nyugati divat szerinti magas tetejű selyemkalap is. A limkáció egyben ruharendelet is, amelynek értelmében hat hüvelyknél nem lehet hosszabb a paraszti kalapok karimája. A vármegyék autoritása ugyanis veszélyesnek látja a mennél nagyobb kalapok terjedését: „a renditívül való nagy karimájú paraszt kerek, akár fekete, akár fejér úgynevezett zsivány kalapok a visszaélésig szokásba jöttek, melyek... haszontalan költséget okoznak."

26 A gyapjú mellett olcsóbb tehénszőrből is készítenek kalapot a legszegényebbeknek, egy 1818-ban Miskolcon készült árszabásban a tehénszőr-kalap 30—45 krajcárba kerül, míg az öthüvelyknyi gyapjúkalap 3 Ft-nál is drágább.

2 1818-ban egy Gyöngyösön kelt Heves megyei árszabásban pontosan leírják a kalaposmesterség korabeli eszközigényét és technológiáját. A munka a gyapjú tisztításával az alig három hónapig hasz-