Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Süvegesek és kalaposok (Gyulai Éva)

süveg alatt keresztben egy rúd és egy íj fa látható, ezek alatt egy kártolóeszköz.

17 A magyar népesség a 17—18. században azonban még süveget hordott, sokszor prémmel, melyet a szúcsök varrták a nemezsüvegekre. A 17. században a felhajtott szélű, s a nyuszt- illetve nyestprémmel díszes magyar süveg mellé a díszes, mintával kivarrt lengyel süveg is divatba jött, igaz, ezek jó része importból származott és kereskedők forgalmazták. 1697-ben egy Miskolcon kelt árszabás már a „kozák" nevű közrendűeknek való „öreg" (vagyis nagy) süveget is tartalmazza,

18 amely minden bizonnyal a lengyel süvegek divatját követi. Egy fél évszázaddal később, 1744-ben már „öreg és annál kisebb kozák süveg" is szerepel az árszabásban. A süvegek formájának változása során a visszahajtott szél egyre nagyobb, 1739-ben Borsod vármegye árszabásában a süvegesek termékei között már feltűnik „egy nagy öreg dupla süveg, nagy karimájú", 1744-ben pedig a „nagy öreg dupla süveg teteig való karimájú", vagyis a felhajtott szél már teljesen beborítja a fejfedőt.

19 1704-ben Gömörben többféle terméket gyártanak, a gyapjú mellett kecskeszőrből is, amely olcsóbb volt, mint a báránygyapjú: „vékony gyapjúból csinált süveg (80 dénár), fodor süveg, köz dupla és kecskeszőr süveg (24 dénár)". A termék árát a gyapjú és nemez minősége is megszabta, 1725-ben az „első classisban" lévő, vagyis első osztályú (külföldi alapanyagú) süveg 37,5 dénár, míg a legdrágább „magyarországi gyapjúbúi csinált süveg" csak 24 dénárt ér.

2() 1727-ben a kassai süvegesek árszabásuk tanúsága szerint sziléziai gyapjúból készítik a süveget, két font gyapjúból három süveg gyártható, minőség szerint négyfélét készítenek, a legrosszabb a negyedosztályú, azon felül huszársüveget (pileum hußarch dictum).

21 Zemplénben alig működtek süveges társulatok, talán csak Varannó a kivétel, ahol 1672-ben céhprivilégiumot kapnak a mesterek.

22 Feltűnő, hogy az észak-magyarországi régióban Kassa, Rozsnyó mellett szinte csak Egerben, illetve Miskolcon készítenek kalapokat a mesterek a 18. században, Abaúj, Zemplén, Borsod, Gömör mezővárosaiban megmaradnak a süvegnél, amely viszont egyre drágább és a divat változásával egyre több anyagot igénylő termék („enormis nyalkaság") lesz, sőt a jobbágyok is drága, „forintos", sőt „talléros" süvegeket kezdenek hordani, s „ha a városi mester emberektűi ily drága, és csak nyalkaságra készült süvegeket nem kaphatnék, a kívül való falusi süvegesek által... is megcsináltatják". Még a földesurak cselédjei is egyre nagyobb süvegeket kérnek konvenciójukba, ezért a vármegye elrendeli, hogy a városi és falusi süvegesek legfeljebb 10 garasos süveget gyárthatnak csak a parasztoknak.

23 II. József halála után a magyaros viselet divatjával a magyar süveg az elit körében is terjedt, a Hármas Kis Tükör így emlékszik az 1790-es évekre: „Lobogott a Zrínyi-kucsma mindenfelé veres posztóból, fekete báránnyal, lobogott a kócsagtoll a nyusztos kalpagokon [1850]."