Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
RUHÁZATI IPAR - Gombkötők (Gyulai Éva)
ban), skófium (levélben), singes fedél, spreng, cuzier, atlac és baka selyem (fontban vagy kártyában), török selyem (nyitrában), plauer (kötésben). 46 Ezeket az árukat Borsodban a 18. században görög vagy „törökországi portékának" is nevezték, mivel balkáni kereskedők forgalmazták a piacokon, illetve egyre inkább városi boltjaikban. Borsod vármegye 1739. évi árszabásában a bőrök, szőnyegek, fűszeráru mellett megjelenik a levélben árult „török skófium", illetve a nyitrában árult „sodratlan testszín selyem, közönséges selyem és portai sodrott selyem". A balkáni termékek mellett feltehetően Nyugatról származó „kalmár áruk" is szerepelnek az árszabásban, külön az „arany és ezüst áruk", mint a csipkék, galand, danckai skófium, danckai fonál, bécsi arany- és ezüstfonál, ezeket singben árulták. 47 A gombkötőknek óriási konkurenciát jelentettek a kereskedők, akik a piacon nemcsak alapanyagot, hanem készárut, csipkéket, zsinórt, zsinóröveket, ún. bécsi portékát is árultak. A rozsnyói céh privilégiuma alapján a városban megjelenő kereskedőknek a bécsi zsinórt, cérnagombot a céhmesternek be kellett mutatniuk, s pl. 20-30 zsinóröv után több mint 3 RFt-ot kellett fizetniük az árulási engedélyért. 48 A miskolci gombkötők a piaci versenyben hátrányba kerültek a régió többi céhéhez képest, mivel a Miskolcon letelepedett ún. görög kereskedők az általuk gyártott termékekhez hasonlót árultak boltjaikban, ezért a céh tagjai 1782-ben a vármegyénél igyekeztek megtiltani a görögök arany- és ezüstszálakból készült portékáinak árusítását. 49 A gombkötők konkurensei voltak a kontárok is, s nemcsak a textilárukat szövő és kötő-horgoló mesterek, hanem azok is, akik az ezüstgombokat imitáló óngombokat öntötték. A céhek ellenük is kíméletlenül felléptek, mint 1689-ben a Kassa Hóstátján lakó Kozlobszki András ellen, aki kötelezvényben ígérte meg, hogy „míg a világon él" sem ő, sem felesége, sem fia nem önt többet gombokat a „céh szabadsága ellen", különben a város bírája Kassa „erősségébe" zárathatja és 20 tallérra büntetheti. 30 A 19. század elején a kassai gombkötők létszáma nem túl magas, 13-an működnek a céhben, ketten özvegyek, akik néhai férjük mesterségét folytatják, hiszen erre a szabályzatok szinte mindenhol lehetőséget adnak. 51 A kassai gombkötők műhelyei a 19. században Combkötőcéh ládájának részlete egymás mellett voltak a városháza déli, dóm felőli szomszédságában (Miskolc, HOM) az ún. Noé bárkája nevű, iparosműhelyeket és boltokat befogadó épületkomplexum mellett. 32 A gombkötő inasoknak és legényeknek, több más mesterség képviselőihez hasonlóan a reformkorban állami rendelet alapján rajziskolába kellett járniuk, az iskola elvégzése nélkül nem engedték őket remekelni. A kassaiak közül ezt 1837-ben többen elmulasztották, ahogyan céhbiztosok bejegyzéséből kiderül. 33 A kassai gombkötő inasok a 18. század végétől a város elemi iskolájának I—111. osztályait látogatták, főként az I. osztályt, ahol írás-olvasás-számtan, illetve természetrajz volt a tananyag. 34 A tanulók rekrutációja igen vegyes, ///// t- ' ~ 'lt /i/f i„ ififll ft%< U ( inn^hTh 'í'h'stisfujt 7 r /Mn 'JAM ii
